Megvannak a prímisszimák
Ebben az évben immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a Prima Primissima Díjátadó Gálaest, amelyet ez alkalommal is közvetített a Magyar Televízió.
Demján Sándor üzletember 2003-ban döntött úgy, hogy 10 év alatt három milliárd forintot áldoz magánvagyonából a Prima Primissima Alapítványra, ezáltal is kifejezve tiszteletét a magyar tudomány, kultúra és sport nagyjai előtt. A Prima Primissima az elmúl 7 év alatt rangos rendezvénysorozattá és ismert ?márkává? nőtte ki magát, melynek része a Junior Príma Díjak és a Megyei Prima Díjak átadása is.
A fiatal tehetségek elismerésére létrehozott Junior Príma Díj rendszerében ebben az évben hat kategóriában ismerték el a fiatal szaktekintélyeket. Az MFB a magyar tudomány-, az MKB a magyar sport-, a Vodafone a magyar oktatás és köznevelés-, az ERSTE Bank a magyar sajtó-, az MVM Zrt. a magyar zeneművészet-, továbbá a TriGranit Fejlesztési Zrt. a magyar építészet és építőművészet kategóriában nyújtotta át az elismeréseket. Mint ismeretes, a Junior Príma Díjak a szakmai zsűrik döntései alapján kerülnek odaítélésre, s a kiemelkedő eredményeket felmutató fiatal tehetségek elismerő oklevelet, egy kisméretű Ajkai Kristály Kincsem-szobrot, valamint hétezer euróról kiállított csekket kapnak.
A Gálaestet megelőzően tizennyolc Megyei (Területi) Príma-díjátadóra is sor került. Minden megyében három-három, a helyi közösség által elismert kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesített elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. A megyei díjátadó rendezvények fontos helyi eseményekké fejlődtek, amelyek keretében a megyei vállalkozók és vállalkozások a helyi szellemi élet, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a köznevelés és a sportélet kimagasló képviselőit, elismert szereplőit részesítették elismerésükben.
Mára elmondható, hogy ezek a megyei rendezvények szerves részeivé váltak a nemzeti tőke részéről megnyilvánuló, és egyre erőteljesebben kibontakozó mecenatúrának, amellyel a vállalkozói társadalom a szellemi élet támogatásával is hozzá kíván járulni az ország gazdasági-társadalmi felemelkedéséhez.
A tegnap este díjazott ?primisszimák? és ?prímák? a Prima Primissima Alapítvány Alapító Okiratában meghatározott eljárás szerint kerültek megválasztásra. Az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó testület tagjai, a Prima Primssima Alapítvány kuratóriumának tagjai, továbbá a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, valamint a korábbi évek ?primisszimái? jelölhettek. A beérkezett jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium együttes ülésén, titkos szavazással választotta meg a tárgyévi ?prímákat?: kategóriánként hármat.
A ?prímák? sorából mind a tíz kategóriában egy-egy ?primisszimát választottak titkos szavazással a VOSZ kibővített Elnökségének és a Kuratóriumnak a tagjai. A ?primisszimák? megkapják a díjról szóló tanúsítványt, és az ötvenezer eurós pénzbeli elismerést, a ?prímák? pedig oklevelet és tízezer eurót. Az este folyamán átadták ? a Primisszima-díjakhoz hasonlóan ? szintén ötvenezer euró értékű Közönség-díjat is, amelynek nyertese a harminc ?príma? közül a közönség szavazatai alapján került ki. A harminc Príma-díj szakmai díj, a Primissima-díj szimpátia díj.
A ?primisszimák? a tanúsítvány és a pénzbeli elismerés mellett megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített Kincsem-szobrot, Schrammel Imre Kossuth- és Primisszima-díjas szobrászművész gyönyörű művét, míg a Közönség-díjas az Ajka Kristály páratlan alkotását tudhatja magáénak.
Az elmúlt évek sikeres együttműködése alapján a Mercedes Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. idén is biztosította azt az A-osztályú személyautót, melyet a Közönség-díjjal kapcsolatban szavazók között sorsoltunk ki közjegyző jelenlétében. A Magyar Vállalkozók Napja alkalmából tartott rendezvénysorozatnak ma már komoly társadalmi rangja és tekintélye van.
Az idei kategóriák nyertesei
Magyar irodalom: Primissima Díj nyertese: Fejes Endre, Prima Díj nyertese: Ágh István és Lator László. Magyar színház- és filmművészet: Haumann Péter, illetve Bálint András és Psota Irén. Magyar képzőművészet: Földi Péter, illetve Bencsik István és Ilona Keserű Ilona. Magyar tudomány: Ranschburg Jenő, illetve Kellermayer Miklós és Kopp Mária. Magyar oktatás és köznevelés: Horn Péter, illetve Kosztolányi Gyula és Sárközy Tamás. Magyar építészet és építőművészet: Skardelli György, illetve Jankovics Tibor és Zalaváry Lajos. Magyar sajtó: Schäffer Erzsébet, illetve Fekete Gyula és Lőcsei Gabriella. Magyar népművészet és közművelődés: a Nemzeti Táncszínház, illetve Foltin Jolán és Palya Bea. Magyar zeneművészet: ifj. Sánta Ferenc, illetve a Bartók Vonósnégyes és Kelen Péter. Magyar sport: Grosics Gyula, illetve Cseh László és Görbicz Anita. Közönség-díj: Sárközy Tamás.