ZETApress

hírportál

Kultuccásak vagyunk

Ferencvárosi Kurír I. évfolyam 10. szám

Ferencvárosi Kurír I. évfolyam 10. szám

Tisztelt Ferencvárosiak! Kerületünk önkormányzata mindig is kiemelten kezelte a kultúra kérdését, így mára a Ráday Kultuccában és környékén letelepedett galériák és színházak mellett a kerület más részein is sok olyan intézmény nyílt meg, amelyek autentikus módon képviselik a kultúra különböző szegmenseit, köztük a lapkiadást is, hiszen alig két hete a Lyukasóra című irodalmi magazin az Üllői útra költözött, új szerkesztőségébe ? olvashattuk a Ferencvárosi Kurír 10. számában.

Emellett Ferencvárosban telepedett meg számos egyetem is, amelyek itt építették fel új épületüket (Corvinus, SOTE), vagy éppen valamely meglévő épületbe költöztek (Zeneakadémia Dzsessz Tanszéke). A kultúra és az oktatás mellett az üzleti élet is szívesen választja a kerületet székhelyéül, elég a Millenniumi Városközpontban egész épületet bérlő Vodafone-ra, a szintén itt irodát nyitó Morgan Stanleyre vagy a világvezető nyomtatógyártójára, a Lexmarkra gondolni.

Most az új városrészen kívül egy olajipari világcég, a BP nyitotta meg Európai Üzleti Szolgáltató Központját, amilyenhez hasonló Ferencvároson kívül csupán Kuala Lumpurban (Malajzia), Chicagóban (USA), Melbourne-ben (Ausztrália) és Fokvárosban (Dél-afrikai Köztársaság) található, de mindközül a Haller Gardensben működő központ a legnagyobb.

Az érdeklődés tehát Ferencváros iránt folyamatosan növekszik, ami büszkeséggel tölthet el minden ferencvárosit, annak ellenére, hogy akad még a mindennapokban kritizálnivaló. Azonban ez az érdeklődés azt jelzi, hogy a kerület az eltelt húsz évben a budapesti kerületek élvonalába küzdötte fel magát, és őrzi is vezető helyét ? írta Steiner Gábor főszerkesztő. A legújabb lapszámban ? csakúgy, mint az előzőben ? számos értékes információ olvasható.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Karácsonyra várunk! | ZETApress

Szóljon hozzá!