ZETApress

hírportál

Lőni vagy nem lőni?

A MOM Üzletközpont előtt a pénzkísérő hátulról lőtte meg a menekülő rablót, így sebesítve meg súlyosan, írtuk egy héttel ezelőtt. Arról polémiáztunk, hogy miért jogos védelem és végszükség az, ha nem vagyunk életveszélyben. Gyenes Levente gyömrői polgármester is így vélekedett. Nem érezhetik úgy a személy- és vagyonőrök, hogy bármit büntetlenül megtehetnek, mert utólag úgyis megvédik őket a hatóságok, mondta el a testőrszövetség elnöke a Napkeltében.

Gyenes Leventével tegnap a Városházán, az Eb-n sikeres úszók fogadásán találkoztam. Kérdésemre elmondta, hogy a biztonsági őröknek a törvények őreként is kell viselkedni, maradéktalanul betartva azokat. Ha ezek a bankrablóknak kedveznek, nekik akkor is így kell eljárni. Egyelőre kéz kezet mos alapon a rendőrök még megvédik őket, de ha egyszer egy lövöldözésben egy ártatlan civil is megsérül, ne adj Isten meghal, a közvélemény ellenük fog fordulni. Mindenki az őröket fogja bűnözőnek nevezni, pedig a törvény módosításával meg lehetne őket ettől védeni!

A 2002-es móri bankrablás óta is azt oktatják a személy- és vagyonőri tanfolyamokon, s ez vizsgakérdés is náluk, hogy az őr köteles felajánlkozni cseretúsznak akkor, ha a rabló az ügyféltérben valakit túszul ejt. Mindezt azután is így oktatják, hogy a móri vérengzés miatt az őröket mindenhol egy olyan helyiségben akarták elhelyezni, ahonnan monitoron keresztül figyelhetik az ügyfélteret. Azt tanítják azóta is, hogy még a fegyvert is át kell adni akkor, ha a rabló ezt kéri. Ezután már csak az nem érthető, mire jó a külön helyiség, ha a rabló füttyentésére úgyis feltartott kézzel kell előjönni onnan. Úgy látszik, a bankok sem értették, mert ez a külön helyiség azóta is elmaradt.

Megkönnyítik sokszor a rabló dolgát

A bankfiókok zömében az őr az ajtó mellett egy asztalnál áll. Nyolc órán át le sem lehet ülnie, el sem lehet mozdulnia. Néhol azt várják el tőlük, hogy az ügyfeleket megszólítsák, mert így egy későbbi személyleírásnál a hanghordozásukról, gesztusukról, szagukról is beszámolhatnak. Van, ahol az alkalmazottak között a pult mögött kell ülnie, miként magam is tettem 2004 elején. Akár ügyintézőnek is vélhetné bármelyik betérő ügyfél, illetve bankrabló, ha a dolgozókhoz hasonló fehér inget viselne, s nem egy megkülönböztető színű bordót, az ablakon meg az Információ helyett nem a Zárva tábla volna. Így viszont a rabló is könnyen felismerheti, hogy hol ül az őr, kit kell harcképtelenné tennie, ha azt a bankfiókot akarná kirabolni.

Néhány éve Gazdagréten agyonlőttek egy gázfegyveres bankrablót, aki képzett vagyonőr volt, s vele is az együttműködést tanították. Bizonyára abban bízott, hogy a szolgálatban lévő kollégája is alaposan megfigyelte a tanultakat, s rögvest átadja fegyverét. Sajnos tévedett, s ez az életébe került. Más kérdés, hogy sebesülten miért kellett egy teljesen hatástalan gázfegyver után kapkodnia ahelyett, hogy nyugton maradt volna. Lehet, hogy szándékosan választotta a halált kilátástalan életéből? Ezt már sohasem fogja elmondani.

A fegyveres erők és testületek fegyverhasználati utasításai mindig úgy kezdődnek, hogy az őr jogosult és köteles fegyverét használni, ha? Náluk tehát a jog kötelezettséggel is párosul. A személy- és vagyonőröknél a fegyverhasználat csak jog, de nem kötelesség. Őket a fegyverhasználat elmulasztásáért nem lehet felelősségre vonni. Mivel a fegyverhasználat elmaradásának semmiféle jogi következménye nincs, s a bankrablás meg nem akadályozásáért még egy őrt sem vontak felelősségre, sok őr nem is akar lövöldözni. A rablók ezt tudva nyugodtan sétálnak be fegyverrel a bankokba, vagy támadják meg a járdán a pénzszállítókat. Csak akkor döbbennek meg, ha valaki komolyan veszi a feladatát, s a rábízott értékek megőrzését hivatásnak, és nem csak pénzkereseti lehetőségnek gondolja. Újabban viszont egyre többen vélekednek így. Kár lenne, ha őket vonnák felelősségre csak azért, mert álhumánumból a bankrablókat védik törvényeink.

A miniszter is az őröket védi

A kilencvenes évek közepén parlamenti tudósítóként egy bűnügyi magazin részére interjút készíthettem Kiss Péter akkori és mostani munkaügyi miniszterrel. Arra voltam kíváncsi egy bankrablás kapcsán, hogy a vagyonvédő cégek vajon miért ajánlják alkalmazottjaiknak a fegyveres rablóval való együttműködést az ellenállás helyett? Vajon nem a felelősséget akarják-e így levenni magukról akkor, ha egy tűzharcba keveredett vagyonőr megsérül, megrokkan és élete végéig segély felvételére szorul. Nem a fizetési kötelezettség alól akarnak-e így kibújni a munkaadók?

A miniszter úr megnyugtatott, hogy erről szó sem lehet. A munkaadó, a vagyonvédelmi cég nem követelheti meg beosztottjától, hogy fegyverét használva fogja el a bankrablót, hiszen az őr nem kommandós, az őr nem erre van kiképezve. Tőle tehát a tűzharc megvívását nem lehet elvárni. Ha mégis megteszi és megrokkan, üzemi balesete miatt a munkaadója köteles róla élete végéig gondoskodni a munkajogi szabályok szerint. Furcsa is lenne, hogy azt az embert, aki az értékeinket megvédi, ne védenék meg főnökei és hatóságaink! Most már csak a Parlamenten a sor, hogy a fegyvert használó őrnek ne kelljen a vizsgálók jóindulatára számítani.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Rábeszélés devizára | ZETApress

Szóljon hozzá!