ZETApress

hírportál

Tisztavatás a Hősök terén

A kecskeméti repülőtéren Szekeres Imre volt a vendég a délutáni kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón. A honvédelmi miniszter az augusztus 20-i ünnepi programokról beszélt. Megtudtuk tőle, hogy a Parlament előtti zászlófelvonás reggel fél 9-kor lesz, míg 10 órakor a 85 honvéd- és 30 határőrtisztet nem a Kossuth Lajos téren, hanem a Hősök terén avatják.

A helyszín és időpont nem számított nekünk újdonságnak. A szerdán megjelent Kéthetes TV Újságban már ezek az adatok szerepeltek. Azt is kiolvashattuk belőle, hogy a tűzijáték a hagyományokhoz hűen megint este 9-kor kezdődik a Duna felett. Csak az volt ma új információ, hogy a délutáni légiparádi főpróbája jövő csütörtökön lesz. Ugyancsak állandó időpont a délután 5 órai szentmise a Szent István Bazilikában, melyet a Szent Jobb-körmenet követ a már jól bejáratott útvonalon.

A tavalyi tragikus tűzijáték után idén megkettőzik a biztonsági őrök és a mentőegységek számát. Gál J. Zoltán államtitkár lesz az egyszemélyi felelős, ő állíthatja le veszély esetén az előadást. A Fidesz szerint tavaly is meg lett volna rá a lehetősége. Remélhetőleg idén élni is fog vele, ha a helyzet úgy kívánja! Segítségére lesz a tömegtájékoztatásban a Red Bull Air Race csapata, akik a délutáni légi bemutató után nem bontják le egyből a technikát, hanem a tűzijátékot követően megvárják vele a tömeg távozását.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Gál együttműködik a kerületekkel

Szóljon hozzá!