ZETApress

hírportál

Sólyom mérlegelhet

Az Alkotmánybíróság (AB) tegnapi döntése értelmében az államfő megvétózhatja az állami kitüntetések odaítélését. A kérdés azért került most újra napirendre, mert Sólyom László már tavaly március 15-én sem értett több kitüntetéssel egyet, s a kitüntetettekkel épp ezért nem is fogott kezet a Parlament Kupolatermében.

Most Horn Gyula tervezett kitüntetése miatt ült össze sürgősen a taláros testület. A 1994-98. közötti miniszterelnököt már a Medgyessy-kormány is felterjesztette, de akkor Mádl Ferenc utasította el azt. Az sem érdekelte az akkori államfőt ? ahogy a mostanit sem ?, hogy Horn a ?90-es évek elején magas állami kitüntetést kapott a németektől a Berlini Fal lebontásáért. (A külföldön kapott kitüntetések viseléséhez egyébként a saját ország engedélye is kellett valaha, de szerencsére a német plecsni feltűzésének megtiltásával eddig nálunk senki sem élt.)

A nemzet egységét megtestesítő államfő eddig nem nyilatkozott egykori munkahelyének, az AB-nak döntése után. Furcsa, hogy a rendszerváltozás kezdetén AB-elnökként épp ő adott minél kevesebb jogot a köztársasági elnöknek ? a liberális Göncz Árpádnak ? most viszont épp ő kér magának mind több jogot korábbi testületének tagjaitól. Az is érdekes, hogy mindig csak a jobboldaliak vallják magukat a nemzet megtestesítőinek. Ők azok, akik a tüntetéseken a baloldaliakat rendre lehazaárulózzák, míg a baloldaliak sosem minősítik őket ugyanígy.

A liberálisok eddig még nem foglaltak állás a kitüntetések kérdéskörében. Amit főztek, egyék is meg! ? mondhatnánk, hiszen az ország nekik köszönheti a jelenlegi államfőt. Ha 2005. nyarán koalíciós partnerük jelöltjét megszavazzák, most nem lenne ilyen vita, s nem maradtak volna el eddig sem a kézfogások. Nekik egyszerűbb volt akkor tartózkodni, ami tulajdonképp nemet jelent. (Mivel akkor így akkor egyik jelölt sem kapott volna többségi igent, gyorsan hoztak egy olyan szabályt, hogy két jelölt esetén ezek ne számítsanak.)

A szocialisták magukat is hibáztathatják a jelenlegi állapotért. Ha az akkori szavazás harmadik fordulójában az eleve esélytelen jelöltjük visszalép, az egyetlen megmaradó jelölt miatt a tartózkodások is számítottak volna, így Sólyom László sem szerezte volna meg az ötven százalék plusz egy szavazatot. Biztos tudták ők már ezt akkor is, de azóta sem ismerték el, hogy megrendezett színjáték volt az egész procedúra.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Sólyom megvétózta Horn kitüntetését

Szóljon hozzá!