ZETApress

hírportál

Karcsi könyvet ír

Rövidesen könyvet írok űrbéli élményeimről ? mondta el kérdésünkre Simonyi Károly űrhajós a délelőtti sajtótájékoztatón. ? Blogomon rendszeresen beszámoltam az űrben töltött napokról, de ezt összefüggően, könyv formájában szeretném rövidesen közreadni.

A Magyar Vöröskereszt Arany János úti Székházába a második magyar űrhajós a Sándor-palotából érkezett. 11 órai találkozója az államfővel ? ahol átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét ? húsz percesre sikeredett, így a negyed 12-re beharangozott sajtótájékoztató több mint félórát késett. Előbb Habsburg György elnök köszöntötte házigazdaként a kéthetes űrbéli látogatásról visszatért kozmonautát, majd az 1966-tól ? 17 éves korától ? külföldön élő budapesti születésű akadémikus vette át a szót.

Az üdvözlő mondatok után mi is kérdezhettünk. Megtudtuk, hogy odafenn is a földi napirend szerint zajlott az élet. Reggel felkeltek, egész nap dolgoztak, majd este lefeküdtek. Kérdésemre Károly hozzátette, hogy a Földet másfél óránként megkerülő űrhajón a Greenwich-i idő szerint járt az óra. Ez este 9-et mutatott, amikor felkeltek, s reggel 6-ot, amikor lefeküdtek. Azóta sem érti, hogy miért így alakult a napirend?

Szívesen elmenne egy Hold körüli expedícióra is, de ehhez már valószínűleg öreg lesz a nem túl közeli jövőben. Egyelőre csak ilyet terveznek, a Holdra szállás mostanában nem szerepel a programban. UFÓ-t nem látott, de csillagokat igen. Ezek a kezdetben ismeretlennek tűnő csillogó tárgyak valószínűleg az űrhajóról leváló festékdarabok voltak, melyeket mindig ugyanott látott meg a keringés során.

Szerette volna lefényképezni, milyen egy eszméletét vesztett űrhajós a súlytalanság állapotában, de erre nem volt lehetősége. Érdekes lehet, hogy milyen az, ha valaki elhagyja magát odafenn. Többször is átérezte ezt az állapotot, de ilyenkor nem tudott fényképezni sem. A Linuxos környezethez jól alkalmazkodott a Microsoft kifejlesztőjeként. Egy kollégánk kérdésére elmondta, hogy minden operációs rendszerhez írható jó és rossz program egyaránt.

Berci is plecsnit ad

Farkas Bertalan, a 27 éve fellőtt első magyar űrhajós egy olyan jelvénnyel ajándékozta meg kollégáját, amelyet csak az űrben jártak 450 fős családja viselhet. Utána korunk hőse a kisdiákokkal találkozott. Hármuk egy-egy rajzát felvitte magával az űrbe, s ezeket most aláírva adta vissza alkotóiknak. Ezután kihirdették a Vöröskereszt és az űr című rajzpályázat eredményét. A 6-8 évesek kategóriáját Müller Viktória, a 8-10 évesekét Nyihos Daniella, a 10-12 évesekét pedig Bedő Annamária nyerte.

Fonográf a középiskolában

Délután Károly egykori iskolájába, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba látogatott. Egy Kossuth-díjas zenész, az Illés-, majd a Fonográf együttes egykori tagja várta az udvaron. Bródy János itt volt rádióamatőr, s amikor a tanárok nem figyelték, a Szabad Európa Teanagerparty-ját hallgatta. 1964-ben végzett a IV. D osztályban, tablóképe mindjárt a bejáratnál látható a lépcsőházban. Később a Műegyetem Villamosmérnöki Karán Károly édesapjától, Simonyi professzortól tanult.

Karcsi diákévei is szóba kerültek. 1961-ben, Gagarin űrrepülésének idején járt először a Szovjetúnióban édesapjával. 1963-ban az Irány a Vénusz vetélkedő győzteseként újra kiutazhatott. Akkor kezdte el a középiskolát, de tablóképét ne keressük a falon. Már Nyugaton érettségizett.

A nyolcvan éves Obadovics professzor is megérkezett. Matematikai feladatgyűjteménye eddig 18 kiadást ért meg, s eggyel Károlyt is magajándékozta. Az egyórásra tervezett program első 45 perce egyébként is a protokoll, az ajándékozás jegyében telt. A Magyar Asztronautikai Társaság tiszteletbeli tagjává fogadta a második magyar űrhajóst, és Fonó Albert-díjat is adott át neki. Kovács Kálmán, első és utolsó informatikai miniszterünk ugyancsak átadott valamit.

Ott volt Berci, az első magyar űrhajós is. Ő űrrepülésének 25-ik évfordulójára kiadott bélyegblokkal kedveskedett egy évvel idősebb kollégájának. Reméli, hogy Karcsi is él még legalább 25 évet, s részt vehet egy Mars körüli űrutazáson. Mivel Simonyi szereti a sci-fi irodalmat, a Természet Világa Szerkesztősége előfizetett számára az 1972-ben indult Galaktika folyóirat következő évfolyamaira. Magyari Béla kiképzett űrhajós is megjelent, de ő mindvégig szerényen a háttérben maradt.

Szólt a rádió

A Karcsival az űrben kapcsolatot teremtő 34 rádióamatőr is eljött, de a tervezett 45-50 perces beszélgetés helyett csak az előzetesen leadott néhány kérdésükre válaszolt az űrturista. Ezek jobbára a rádiózással voltak kapcsolatosak, így nem untatom vele az olvasót. Utána a legfelső szinten lévő Rádiós Klubot tekintettük meg. Innen hívták Károlyt az amatőrök április 12-én és 13-án éjszaka.

Mint a rádiósoktól megtudtam, már hónapokkal korábban kezdték szervezni a beszélgetéseket. Alkalmanként csak öt-hat percük volt a kapcsolat létesítésére az űrállomás nyugati felbukkanásától keleti eltűnéséig. Előtte és utána az űrállomás a Föld árnyékában haladt. Az állomás keringési pályáját már korábban kiszámolták, de ezt a dekkolás után módosítani kellett, mert a kapcsolódó űrhajó tömege eltérítette egy kissé a pályáról.

Simonyi doktor volt iskolájából a kormányfőhöz sietett. Gyurcsány Ferenc és Klára asszony várta őt a Parlamentben. Ajándékul egy Radnóti kötetet kapott, majd az egynapos villámlátogatás befejezéseként együtt vacsoráztak a Gobelin teremben.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Ufók a Holdon?
  2. ZETApress » Ötven éves az űrkorszak

Szóljon hozzá!