Interjúkötet a KSH-ban
Szarvas István: Kérdeztem – válaszoltak VIII. kötetét mutatták be tegnap 17 órakor Budán, a Keleti Károly utcai KSH Könyvtár Thirring Lajos-termében. Köszöntőt mondott online Komlós Attila, a Hetedhéthatár Magazin főszerkesztője. A szerzővel dr. Gruber Nándor nyugalmazott dandártábornok, hitel- és pénzügyi szakértő beszélgetett. Fotóink Egressy Rita felvételei.
Szarvas István az interjú műfajával vonult be 2008-ban a modern újságírás szakterületére. Kommunikációs csúcs-készség e bőven teljesít a hagyományos sajtó- és blog-felületen. Kiválóságát egy évtized válogatott interjú gyűjteményével fémjelzi, melyet sorozatban még 8 kötete követ. A mostani kötet mintegy megkoronázza egy hosszú életút alkotását a jelenkori friss ügyek tárgyalásával. Alanyait empátiával tereli, manipuláció mentesen irányítja, élményeiket bizalmi légkörben átfogóan feltárja és a jelenségek összefüggéseit elemzi – írta dr. Békássy N. Albert.
A beszélgetés elején a szerző a hallgatósághoz fordult: Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégek, a KSH munkatársa! – kezdte monológját Szarvas István. Öröm és megtiszteltetés, hogy A kérdeztem – válaszoltak VIII. bemutatója a Központi Statisztikai Hivatalban lehet, abban az intézményben, ahol nap mint nap az adatok fegyelme és a pontosság iránti elkötelezettség vezeti a munkát. Mérnöki indulásom után az újságírásban is ugyanezt a fegyelmet kerestem: a jó kérdésen és a gondos meghallgatáson át közelebb jutni a valósághoz.
Először is hadd mondjak külön köszönetet Oláh Gábornak, a kötet Előszava szerzőjének, mely nem felmondja a könyvet, hanem iránytűt ad hozzá: helyére teszi a miérteket, kijelöli a módszert, és kaput nyit az olvasónak. Köszönöm a tiszta, elegáns keretet és azt a bizalmat, amellyel az olvasót a beszélgetésekhez vezeti. Juhász Imrének a Gondolatok anyagát amely iránytűként segíti megérteni e kötet szellemi ívét megérteni és Egressy Ritának a fotókért és az interjúk előkészítéséért.
Ahogy az esztergomi bemutatón is hangsúlyoztam: ez a kötet egy nagy, sokszólamú párbeszéd. 33 interjú szerepel benne, mindegyik nagyjából száz válasz terjedelmű, feszes, világos formában. A beszélgetések túlnyomó része 2023 és 2025 között készült, néhány fontos interjú korábbi években (2018 – 2022) született, amelyeket most friss szerkesztéssel és aktualizáló megjegyzésekkel adunk közre – hogy az olvasó a gondolatok időbeli kontextusát is lássa.
Kiemelnék néhány interjúalanyt ízelítőül:
Anunciada Fernández de Córdova spanyol nagykövet – a kultúra diplomáciájáról és a könyv jövőjéről,
Vécsey Zsadán, a Flickby vezetésfejlesztő játék megalkotója – a visszajelzés új nyelvéről,
Márton István professzor – az egészségmegőrzés fegyelméről és felelősségéről,
Fodor Mária, az Ilonas Stüber alapítója – közösség, hagyomány és szolgálat,
Adam Riess csillagász – a kozmológia kételyeiről és a kíváncsiság tudományáról,
Werner Arber mikrobiológus – a tudományos alázatról és a vita kultúrájáról és
mellettük miniszterelnökök, miniszterek, nagykövetek, sportolók, zenészek, Nobel-díjas tudósok – különböző világképek, azonos tisztelettel megkérdezve.
Három tapasztalat újra és újra visszhangzik ezekben a beszélgetésekben:
1. a döntések mögött emberi dilemmák állnak;
2. a tudomány előrehaladása a kétely intézményesítésén alapul;
3. a sport és a művészet fegyelmet és kitartást kíván.
Hiszem, hogy a kérdezés kultúrája közös ügyünk. Az adatok – ahogy Önök nap mint nap bizonyítják – akkor kezdenek beszélni, ha a kérdéseink világosok. Ugyanez igaz az emberekre is. Ez a kötet ezért nem ítélkezni, hanem érteni akar; beszélgetéseket szeretne elindítani itt, ma este is!
Köszönöm az interjúalanyok bátorságát és nyitottságát, a szerkesztőtársak és munkatársak munkáját, és köszönöm a KSH vendéglátását. Arra kérem Önöket, olvassák a könyvet úgy, mint meghívást új párbeszédekre! Ha a végén akár egy kérdést is másképp tesznek fel, mint az elején, már elértük a célunkat. Köszönöm a figyelmet! – fejezte be Szarvas István legújabb könyvének ajánlását.

























