ZETApress

hírportál

Koronázás a múzeumban

Koronázási ékszerekUtolsó felvonás: IV. Károly király koronázása ? 1916 című kiállítás nyílt ma 13 órakor a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) József nádor-termeiben. A 2017. március 19-én vasárnapig látható tárlat kurátorai: Gödölle Mátyás és Tomsics Emőke, akik a megnyitót követően tárlatvezetést tartottak a kiemelt vendégeknek.

A kiállítást Gödőlle Mátyás, Tomsics Emőke, Baják László és Pallos Lajos rendezte. Látvány és installáció: Heonlab, Bartha Tamás, György Árpád Hunor. Grafika: de form, Demeczky Nóra, Déri Enikő. Köszöntőt mondott: Varga Benedek főigazgató. Megnyitotta: Balog Zoltán, a nemzeti erőforrások minisztere. Beszédet mondott: Habsburg György nagykövet, IV. Károly unokája. Megjelent továbbá herceg Esterházy Antal, valamint Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára és Pröhle Gergely, az EMMI nemzetközi és Európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, a PIM 2017-től kinevezett főigazgatója.

A magyar nemzet mindig is különleges módon viszonyult a királykoronázásokhoz. A trónörökléshez nem volt elegendő a dinasztikus kapcsolat, a hatalmi, katonai erő. A nemzet csak azt fogadta el törvényes uralkodójának, akit az országgyűlés királlyá választott és az esztergomi érsek a Szent Koronával megkoronázott. Ez a hagyomány akkor is folytatódott, amikor a Habsburg dinasztia tagjai követték egymást a magyar trónon. Az utolsó magyar király, IV. Károly és felesége, Zita királyné 1916. december 30-ai budai koronázásának századik évfordulója alkalmából megnyitott kiállítás ugyanakkor többféle történetet mesél el. Egyrészt feleleveníti a magyar király koronázásának hagyományait, szimbolikáját, a trónöröklés problémáját, a szereplők sokszor tragikus sorsát, másrészt emlékeztet az első világháborúban már két éve hadviselő félként résztvevő Osztrák?Magyar Monarchia háborús mindennapjaira. Az a kettősség, amely a többfrontos, modem háborút vívó ország és az uralkodói hatalom reprezentációját szolgáló tradicionális ceremónia között feszül, bizonyos elemeiben már az 1916-os koronázási ünnepségen, így a Nemzeti Múzeum kiállításán is megjelenik. A Heonlab által tervezett vizuális világbőséges és változatos eredeti tárgyi, dokumentum és fénykép anyagot fűz egybe, miközben a száz évvel ezelőtt megszervezett pompás ceremónia látványvilágának kontúrjaira, ellentmondásaira épít.

A látogató Ferenc József 1916. november 21-ei halálától ? melynek centenáriumán nyílt meg a Műcsarnokban a Monarchia első aranykorát bemutató kiállítás ?, a hosszú életű uralkodó örököseinek hányatott sorsán és a hadban álló Monarchia viszontagságain keresztül juthat el a koronázás előkészületeiig, melyet Bánffy Miklós gróf irányított a korszak legkiválóbb művészei támogatásával. A kiállítás középpontjában a koronázás napja, maga a ceremónia áll. Több évszázados múltra visszatekintő míves tárgyak és ruhaköltemények, kortárs-műalkotások, fotók, filmfelvételek, hangjátékok idézik fel az a pillanatot, amikor a magyar királyság intézménye utoljára teljes díszben ragyogott. A következő, mozivá változott teremben egy ácsolt tribünről tekinthetjük meg azt az archív filmfelvételt, amelyen a modem technika és a történeti hagyomány máig élvezhetően összekapcsolódott. A film magyarázó feliratokkal ellátott, kronológiai rendbe szerkesztett kritikai változata a kiállításhoz készült, csak itt látható. Külön érdekessége, hogy az egyik rendező az a Kertész Mihály (Michael Curtiz), aki Casablanca című filmért 1942-ben Oscar-díjat vehetett át.

A kiállítás záróakkordjaként a koronázás egykori kultuszának emlékeit tekinthetjük át, köztük Nemzeti Múzeum 1917-es koronázási kiállítását, másrészt szembesülhetünk a koronázáson részt vevők későbbi, széttartó sorsával, amely jól szemlélteti az 1916-ban még egységes Magyarország hamar bekövetkező szétesését. A kiállításhoz kapcsolódóan a Nemzeti Múzeum változatos, minden korosztályt megszólító programsorozatot hirdet. A koronázáshoz kapcsolódó múzeumpedagógiai ajánlat mellett január közepétől szombatonként 11 órától kurátori tárlatvezetések, máskor könyvbemutatók, filmvetítések, valamint az Élő múzeum meglepetésprogramjai várják a látogatókat, ezzel is emlékeztetve az utolsó magyar királykoronázás centenáriumára.

Szóljon hozzá!