ZETApress

hírportál

Délbudai tehetségkutató

Augusztus 07-én megnyílt Magyarország legnagyobb képzőművészeti tehetségkutató versenyének kiállítása a délbudai Etele Plazában. A Művész Terem képzőművészeti tehetségkutató verseny kiállítása augusztus 18-án péntekig ingyen látogatható – tudatták sajtósaik.

Az érdeklődők 3 teremben több száz alkotó közel 500 alkotását tekinthetik meg, és szavazhatnak a számukra legjobban tetsző alkotásra. A közönség mellett erős szakmai zsűri is értékeli a – négy kategóriában (festmény, grafika, szobor és fotó) beérkezett – alkotásokat, majd az 50 legjobb pályamű kiállításra kerül a budapesti K-Galériában. A zsűri tagjai:

Csurka Eszter Munkácsy-díjas akadémikus, összművész;
Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotográfus, fotóművész;
Nádas Alexandra Barcsay-díjas festőművész, grafikus és
DLA. habil. Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész, ny. egyetemi docens (MKE).

Számos díj mellett az ETELE Plaza-díj, valamint a látogatók szavazatai alapján Közönségdíj is kiosztásra kerül. Ismert nagykövetek álltak a kezdeményezés mellé, úgymint Esztergályos Cili, Tarján Zsófi, Damien White, Galla Miklós, Gergye Krisztián, Kozsó, Kürti Sándor, akiknek az alkotásai szintén megtekinthetőek a kiállításon, amely augusztus 18-án péntekig tart az Etele Plaza három kiállítótermében, az I. és II. emeleti jobb folyosók bal oldalán.

A Művész Terem egy tavasszal indult weboldal és kezdeményezés, amelynek célja, hogy minél több embert ösztönözzön valamilyen képzőművészeti tevékenységre, mivel az alkotásban való elmélyülés az egyik legjobb módja a mindennapok sodrásából való kiszakadásnak, az elme lecsendesítésének, amelyre egyre nagyobb szüksége van mindannyiunknak. Mindemellett elő kívánja segíteni a csiszolatlan tehetségek felszínre kerülését is. A MűvészTerem egy nyitott, inspiráló és támogató művészközösséget épít, és bemutatkozási lehetőséget nyújt a különböző alkotók számára.

Szóljon hozzá!