Fotócsodák a Biodómban
Negyvenkét díjazott fotós munkáit mutatja be az 50. World Press Photo kiállítás, amely 17 órakor nyílt meg a FÁNK-beli Biodómban. Fotóink Egressy Rita felvételei.
Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója kiemelte, hogy 3. és egyben utolsó alkalommal ad otthont a Biodóm a World Press Photo tárlatnak, amelynek két fotográfiájára hívta fel a figyelmet: az egyik egy vadon élő óriáspandát ábrázol, a másik pedig egy jegesmedvét egy ámbráscet tetemén.
Willem Van Ee, a Holland Királyság budapesti nagykövete a sajtószabadság fontosságát hangsúlyozta angol nyelvű beszédében kiemelve: a valóság ismerete segíthet a cselekvésben, hogy jobb hellyé tegyük a világot. Emlékeztetett arra, hogy az újságírók és a fotóriporterek egyre nagyobb nyomás alatt állnak, mégis folytatják munkájukat. A nagykövet az újságírást hatalmas erőnek nevezte, amely megmutatja nekünk többek között az ukrajnai, szudáni és gázai konfliktusokat, valamint a világ más helyein zajló borzalmakat is. A tárlat képei a jelen legégetőbb problémáit jelenítik meg a pusztító konfliktusoktól a rendfenntartók túlkapásain át az éghajlati válságig és a nők jogainak érvényesítéséig.
A valóság, amelyet ez a kiállítás évről évre bemutat, feltár, amellyel szembesít, amelyet a képünkbe vág, a mi valóságunk. – Nem kell, hogy tessen nekünk, elég, ha elgondolkodtat! – mondta Karácsony Gergely a kiállítást megnyitó beszédében. Budapest főpolgármestere hozzátette: úgy van jól, ha a World Press Photo kiállítás újra megtalálja az otthonát egy állami múzeumban. A demokrácia ott van, ahol az emberek nemcsak szabadon beszélhetnek a valóságról, hanem szabadon meg is ismerhetik, ez a tárlat pedig a maga eszközeivel sokat tesz ezért. Évről évre azzal kell szembesülnünk, hogy nem lesz jobb kedvünk, amikor megnézzük az adott év legjobb alkotásait – mutatott rá hozzátéve: ez nem a képek és nem a fotósok hibája, hanem a világé és mindazoké, akik a világot ilyenné teszik!
A 2026-os World Press Photo pályázat nyerteseit egy 31 tagú, a világ minden tájáról érkező szakemberekből álló független zsűri választotta ki, amely 141 országból származó 3747 fotós több mint 57 ezer fényképét tekintette át. Az Év fotója-díjat Carol Guzy, az amerikai ZUMA hírügynökség és az iWitness intézet fotóriportere nyerte el a Miami Herald számára készített képével, amely az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatalának (ICE) ügynökei által szétválasztott síró-rívó bevándorló családról készült.
A Biodómban november 08-án vasárnapig látogatható 50. World Press Photo mellett idén is láthatók kísérő tárlatok. A Fel is út, le is út című anyag a 2026-os választás legemlékezetesebb képeit mutatja be a 24.hu fotóriportereitől, a Sortűz 1956 című válogatás pedig Bojár Sándor (1914.08.16. – 2000.01.31.), az MTI akkori fotóriportere képeivel emlékezik a 70 évvel ezelőtti forradalomra.
