Komoly Ottó emlékére
A Holokauszt Emlékközpont a tegnap 16:30-kor megnyílt Lélekmentők című tablókiállításán emlékezett meg Komoly Ottó és a magyar cionista mozgalom vészkorszak idején kifejtett embermentő tevékenységéről.
Az 1892. március 26-án Kohn Ottóként született Komoly Ottót, 1941-től a Magyar Cionista Szövetség és 1943-tól a Budapesti Mentőbizottság elnökét 1944. szeptemberben bízta meg Friedrich Born a Nemzetközi Vöröskereszt A-szekciójának vezetésével. Cionista társaival több ezer zsidót mentettek meg, gyermekotthonokat működtettek és látták el élelemmel a gettó lakóit. 1945. január elsején a Ritz Szállóból a nyilasok elhurcolták és meggyilkolták.
Hősiessége, önfeláldozó élete előtt tiszteleg a kiállítás, valamint bemutatja, hogyan vált a nagy hagyományra épülő magyarországi cionizmus széleskörűen elterjedt tömegmozgalommá a II. világháború utáni években. A megnyitón jelen voltak Komoly Ottó rokonai: unokája Oded Fürst; unokahúga Komoly Judit és unokaöccse Tomi Komoly, akik a családi örökségükből származó képi anyagok felajánlásával hozzájárultak a tárlat megvalósulásához.
Az ünnepséget – amelynek célja, hogy az Izraelben nagy köztiszteletben álló Nathan Kohn Magyarországon is széles körben ismertté váljon és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb embermentők sorában – Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára nyitotta meg. A családtagok megemlékezései után Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael Állam budapesti nagykövete szólt a megjelentekhez. Az egyórás esemény végén Zima András, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója kurátori tárlatvezetést tartott.
