Receptverseny a Larusban
Kalocsáról érkezett a Fermentálj a hosszú életért! receptverseny győztese, Borgulya Attila kalocsai biomalom-üzemeltető nyerte az idei receptversenyét. A 2. helyen Treiber Zsuzsa médiaszakember, a 3.-on Lajos Laura séf végzett.
A díjátadó közönsége megtöltötte a 200 fős rendezvénytermet: az ősi eljárás évről évre egyre több konyhában kap új szerepet. A pályázatot immár 4. alkalommal hirdette meg a Kor Kontroll Társaság, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a Magyar Elhízástudományi Társaság és a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége.
Csicsor János mikrobiom szakértő, a zsűri elnöke elmondta, hogy ősi hagyományaink alapján – ahogyan receptversenyünk is bizonyítja – újra-indítható a fermentált ételeken alapuló gyógyító konyha. Ugyanis a fermentált élelmiszerekkel éleszthetjük újra legegyszerűbben meggyengült bélflóránkat. Visszaemlékezett arra, hogy négy esztendővel ezelőtt alig 30-an voltunk a díjátadón, szombaton viszont tele volt a Larus Rendezvényközpont, azaz évről évre egyre többen csatlakoznak kezdeményezésünkhöz.
B. Király Györgyi, a versenyt 2022-ben útjára indító Kor Kontroll Társaság elnöke örömmel számolt be a pályázók számának évről évre tapasztalható növekedéséről. A versenyzők között szakács, séf, gyógyszerész, pedagógus, masszázsterapeuta, ügyvéd, természetgyógyász, újságíró, könyvrestaurátor és fermentált termékek forgalmazója éppúgy akadt, mint főzőiskolát vezető nyugdíjas. Receptek érkeztek többek között Kalocsáról, Harkányból, Nagykőrösről, Egerből, Szentendréről, Budapestről, Hatvanból, Gyöngyösről és Mezőkovácsházáról, sőt Erdélyből, Marosvásárhelyről is.
Erdélyi Aliz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára kifejezte örömét, hogy a fermentálás már nem csupán a hagyományos savanyúságok készítésében jelenik meg: levesekben, főételekben és más ötletes fogásokban is helyet kap. Az előző évekhez képest kedvező változásként emelte ki a sós ételek, köztük a hagyományos fogások újra-gondolt változatainak nagyobb arányát. Hangsúlyozta, hogy az édességeknek is megvan a helyük a kiegyensúlyozott táplálkozásban, de fontos, hogy ne ezek határozzák meg étrendünket. A pályaművek szerinte azt bizonyítják, hogy a hagyományőrzés, a kreativitás és az egészségtudatos táplálkozás jól megfér egymás mellett.
Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudatos táplálkozás akkor válhat tartós szokássá, ha öröm és felfedezés is társul hozzá, ha marad tér a kreativitásnak és a közös asztal örömének. Soós Viktória erdei gyümölcsös kölestúróját izgalmas példájaként említette annak, hogyan tekinthetünk új szemmel a megszokott alapanyagokra. A CEOSZ különdíjával ezt az ötletgazdagságot és a konyhai kísérletezés inspiráló erejét ismerték el. Egy jó recept ugyanis túlmutathat a tányéron: kedvet adhat mindennapi szokásaink tudatosabb alakításához.
Törökné Csiszár Mónika dietetikus a Magyar Elhízástudományi Társaság képviseletében kiemelte: a fermentálás a túlsúllyal vagy elhízással élők számára is hasznos lehet, hiszen a fermentált, rostban gazdag alapanyagokból készülő fogások a rostbevitel növelésében is segíthetnek. A kérdés súlyát jelzi az általa ismertetett adat: Magyarországon nagyjából minden harmadik felnőtt elhízott, ami körülbelül 2,5-2,7 millió embert jelent. További mintegy 2,7 millió felnőtt túlsúlyos, így összességében a felnőtt lakosság közel kétharmada érintett.
A verseny díjazottjai
Az 1. helyezett Borgulya Attila biomalom-üzemeltető, a 2. Treiber Zsuzsa médiaszakember, a 3. Lajos Laura séf lett. Kiváló helyezést ért el Béleczki Zsolt szakács, Kajati-Donáczy Anita üzletasszony, dr. Kazsimérszki Alida ügyvéd, dr. Borsos Gizella gyógyszerész, Kovács Hetti életmód-tanácsadó, Váradi Márta masszázsterapeuta és Szilágyiné Tatár Ilona könyvrestaurátor. Különdíjat kapott Bóka Ildikó pedagógus, Soós Viktória, a fermentált termékek forgalmazója, Szekeres Lajosné Klári főzőklubvezető és Román Krisztina séf.
A díjazott ételek sora jól mutatja, milyen sokféleképpen kerülhetnek fermentált alapanyagok a tányérra. A remek nyertes fogások: Street food töltött káposzta feketeribizli-ecetes fröccsel, Élő kertem hajdinába zárva – fermentált céklával, karalábéval és sárgarépával töltött hajdinalepény; székelykáposzta gombával – savanykás, füstös ízvilággal, amely visszarepít a gyerekkorba; kölestúrós lepény természetes kovásszal; ünnepi, fűszeres fermentált füge vaníliaágyon; hosszú fermentálással készült kovászos kenyér fermentált cirokgyönggyel, retekcsírával és céklaszárlével; fermentált cukkinis sós tallér; fermentált csokis köleskrémdesszert meggyraguval; erdőkertsaláta fermentált lila pereszkével és fermentált medvehagymaterméssel; körözött fermentált kölesből; Cicege, ahogy én szeretem – sütőben sült, savanyú káposztás burgonyalepény; erdei gyümölcsös kölestúró; gluténmentes fermentált hajdinakenyér; érlelt busával töltött bíbor batyu.
A nyertes ételek kóstolásával összekötött díjátadót Csórics Balázs színművész versekkel és dalokkal tette egyszerre meghatóvá és derűssé. A zsűri tagjai mellett a díjazottak is megszólaltak: elmesélték, hogyan vált életük részévé a fermentálás. Többen saját emésztőrendszeri vagy más betegségük miatt kezdtek ismerkedni az eljárással. Kajati-Donáczy Anita azt is elmondta, hogy hallatlan szeretettel próbálja átadni tudását a gyerekeknek, így saját unokájának is – akivel együtt készítenek fermentált finomságokat – hiszen óriási a felelősségünk abban, hogy az utánunk következő nemzedékek tagjai minél tovább egészségesek legyenek.








