Megkóstoltuk a kenyereket
Kiválasztották Magyarország legjobb kenyereit. A Magyar Pékszövetség versenyére majdnem 100 terméket neveztek. Múlt heti előzetesünk idekattintva olvasható. A mai Benczúr hoteli sajtó-nyilvános zsűrizésen Egressy Rita fényképezett.
A 2. körös bírálattal ma véget ért a Magyar Pékszövetség által kiírt XIII. Szent István-napi Kenyérverseny, amelyre csaknem 100 terméket neveztek a magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások. A két zsűribizottság a termékek titkosítása mellett pontozásos módszerrel értékelt. A pontszámok összesítését követően kerül majd ki a nyertes Szent István-napi kenyér, valamint az Innovatív kenyér és a Sós sétáló sütemény kategória legjobb terméke is.
A szakmai szervezet idén is 3 kategóriában írta ki versenyét. A Szent István-napi kenyér címért 20 pékség indította 33 termékét, az Innovatív kenyér kategóriába 19 cég nevezett 38 termékkel, míg a Sós sétáló sütemény kiírásra 12 vállalkozás nevezte be 27 termékét. A pékárukat erre a versenyre fejlesztették az indulók, így ezek még nem jelentek meg a kereskedelmi forgalomban. A pénzdíjas verseny 1. fordulójában a szakmai zsűri pontozása alapján minden kategóriából a 9 legmagasabb pontszámot elért termék került be a bírálat második körébe.
A Szent István-napi kenyér kategóriába olyan termékkel lehetett jelentkezni, amely hagyományos, hozzáadott élesztővel, kovász felhasználásával, kovászos technológiával, legalább kétféle lisztből készült. Követelmény volt, hogy kizárólag magyar és természetes alapanyagokat tartalmazzon. Az értékelés során a zsűritagok pontozták az alakot, héjat, bélzetet, illatot, ízt, esztétikát és az eltarthatóságot. A kenyereket laborvizsgálatnak is alávetik, hogy megállapítsák, azok só- és savfoka megfelel-e az Magyar Élelmiszerkönyv előírásának.
Az Innovatív kenyér kategóriájában fontos volt, hogy valamilyen újítás jelenjen meg a termékben (alapanyag használat, gyártási technológia, megjelenés, élettani hatás), és magyar alapanyagok felhasználásával készüljön. A bírálók ezeket a termékeket ugyanazon szempontok szerint értékelték, mint a Szent István-napi kenyér kategóriájában indulókat, ám ezeknél az innováció mértékét és a termék ízharmóniáját is vizsgálták.
A Sós sétáló sütemény kategóriájának követelményei a sós ízvilág, a kreatív, dekoratív megjelenés, valamint a könnyű szállíthatóság és fogyaszthatóság voltak. A zsűri figyelt a termékek alakjára, illatára, ízére, esztétikus megjelenésére, a tészta bélzetére és a pékáru praktikus, séta közben könnyen fogyasztható kialakítására.
A két kenyér kategóriát öt fős, míg a Sós sétáló süteményeket négy fős szakmai zsűri bírálta pontozással, anonim módon, vagyis nem tudták, hogy az adott terméket mely cég készítette. – A Szent István-napi kenyér kategóriájának győztesét nyáron az Országházban jelentjük majd be az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk sajtótájékoztatóján. A három versenykategória legjobb pékáruját pedig augusztus 20-án Budán a Magyar Ízek Utcájában lehet először megkóstolni – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. A tavaly augusztus elsejei vadászteremi bejelentésről idekattintva olvashatunk.
A Szent István-napi és az Innovatív kenyér kategória 5 fős zsűri tagjai:
Ilonka Boldizsár, a zsűri elnöke, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja
Király István, a Magyar Pékszövetség Bács-Kiskun megye régiójának elnöke, a Király Pék és Társa Bt. alapítója
Kászpári Károly, a Magyar Pékszövetség Baranya-Somogy-Tolna megye régiójának elnöke, a Fristen Kft. ügyvezetője
Galicz István, a KMASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője
Papp Tamás, a Lesaffre Baking Center vezetője
A Sós sétáló sütemény kategória 4 fős zsűri tagjai:
Gyenge Katalin, a zsűri elnöke, a balatonkenesei Katica Pékség, Kávé és Teaház vezetője, a Bocus d’Or innovációs díj első helyezettje, a Magyar Pékszövetség Fejér-Komárom megye régiójának korábbi elnöke
Benzsay Krisztián, az IREKS-STAMAG Kft. szaktanácsadója és pékmestere
Koszó Katalin, a Puratos Hungary Zrt. műszaki menedzsere
Both Ákos, a Magyar Zeelandia mesterpékje
A Magyar Pékszövetség szakmai ernyőszervezet, amely ellátja a hazai sütőipari vállalkozások érdekvédelmét, illetve képviseli a szakágazatot a mindenkori kormányzatnál és intézményeinél. Mintegy 3 évtizede működik. Több mint 300 tagja van, amelyek a hazai sütőipari kapacitás 65%-át teszik ki.