ZETApress

hírportál

Betlehembe kéne menni!

Hamarosan újra lehet látogatni a híres vörsi betlehemet! Idén jubileumi 75. alkalommal készül Európa legszebb és egyben legnagyobb templomban épített Betleheme – tudatta Farkas Dezső alpolgármester.

Az építkezés már nagyban zajlik, hogy december 3-án, Advent első vasárnapjától újra megnyissa kapuit a vörsiek által készített, világszerte ismert alkotás. A látogatók tízezreit vonzó mű 1948 óta minden évben meg lett építve, hogy hírét vigye Jézus születésének. – Külön köszönetet szeretnék mondani azoknak a vörsi önkénteseknek, akik idejüket és energiájuk teszik bele a Vörsi Betlehem megépítésébe. Nélkülük nem csodálhatná meg a sok tízezer idelátogató, ezt a gyönyörű remekművet – büszkélkedett Simon György, a Betlehem egyik főszervezője, Vörs alpolgármestere.

A vörsi betlehem december 03-tól 2024. január végéig látogatható naponta 09-től 17 óráig a Szent Márton Püspök Templomban. December 24-én szenteste a betlehem 10 és 12 óra között látogatható. Belépődíj nincs. A tavalyi nyitva tartást a sok érdeklődő kedvéért most 1-1 órával meghosszabbították, hogy a korábban érkezőknek és a tovább dolgozóknak is módjuk legyen megtekinteni. A csodálatot kiváltó betlehemi jelenet célja, hogy az emberek elgondolkodjanak egy pillanatra az olcsó fényképek és reklámok zuhatagában, és ne felejtsék el, hogy karácsony időszakában Jézusnak a szívünkben kell lakoznia!

A templom mellett 50 méterrel megnyitott a Vörsi Adventi Vásár is, ahol az addig hidegben tartózkodó embereknek lehetőségük van egy-egy forralt fehér vagy vörös bort, forró csokit és teát elfogyasztani. Különlegességként érdemes kipróbálni a híres vörsi almapuncsot, amelynek ellenálhatatlan izét egy helyi titkos eszencia adja! Az Adventi Vásár étel-ital része mindennap várja a látogatókat, az ajándékáruk idén az adventi hétvégéken, karácsonykor és a két ünnep között lesznek elérhetőek. Mindenkit szeretettel várnak a falubeliek!

Szóljon hozzá!