Barátaink a könyvtárban
Balassagyarmat barátai szeptember 23-án szombaton ismét Palócország fővárosában találkoztak – tudatta a fotókat is készítő Deák Ottó, a Balassagyarmatért Baráti Kör webmestere.
A Madách Imre Városi Könyvtár szervezésében a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nagytermében került sor Balassagyarmat barátainak hagyományos szeptemberi találkozójára, melyre – mint aznap jeleztük -, Újpest-Városkaputól különjárati autóbusszal utazhattak délután a fővárosiak.
A program énekszámmal indult, amelyet Makrai Dorottya, a Balassi Bálint Gimnázium 17 éves tanulója adott elő Ember Péter elektromos orgonakíséretével. Dorottya tavaly saját dalt is írt, mellyel a Példaképem című pályázat 1. helyezettje lett!
Szalai-Lovász Emőke műsorvezető köszöntötte a megjelenteket, majd a város eredményeiről, jövőbeni terveiről Csach Gábor polgármester tartott vetített-képes tájékoztatót. Sok pozitív eredményről számolt be, amelyet azonban árnyaltak a háború és a migránshelyzet okozta hatások. Az energiaválságot sikerült kibekkelni, a város 217 millió forinttámogatásban részesült, ellentételezésül az energiaspórolás közel 50%-os lett. A nehézségek ellenére a Városháza munkatársai 15%-os fizetésemelést kaptak, amire az országban máshol nem volt példa. Beszélt a megvalósult jelentősebb beruházásokról: Sportcsarnok, Zöld Csiga program, atlétikai pálya, Rákóczi fejedelem úti ingatlanok rendbetétele, stb. Pozitívum, hogy sikerült betölteni majd? minden háziorvosi körzetet (+5 a változás), jelenleg két üres orvosi álláshely van, de van remény ezek betöltésére is! Több ingatlant értékesített a város, ahol a jövőben lakásokat alakítanak ki, valamint a volt Egészségház felújítása után ott is lesz két szabad lakás, amik az Önkormányzat tulajdonába kerülnek. Az Ipari parkban indul egy új beruházás, mely nem akku-gyár lesz – tette hozzá sokat sejtetően -, hanem egy cukrászipari termékeket előállító üzem török tulajdonossal.
Utána Tyekvicska Árpád mutatta be a Balassagyarmati Települési Értéktár Bizottság tevékenységét. Munkájuk a hungarikumokat létrehozó törvényre épül, szerves részei a megyei értéktárak, majd ezek alapján a városhoz köthető, megőrzendő témákra, tevékenységekre tesznek javaslatot.
Ács Zsuzsa és Horváth Zita beszélgetéséből ismerhették meg a jelenlévők Vojtkó István: Ipoly-parti igaz mesék című kétkötetes könyv szerkesztésének részleteit. Az írásokat egykoron Vojtkó István a családjának készítette, ez az emlékirat került feldolgozásra. Az eredeti kéziratot részben az egyik unokája, részben diáklányok digitalizálták. A könyv közel 150 eredeti fényképet is tartalmaz, ezek jó része még sehol sem jelent meg. Ács Zsuzsa, a Helytörténeti Gyűjtemény munkatársa elmondta, hogy közel négy éve dolgozik a kiadáson, jórészt a Covid miatti bezártság alatt home-office üzemmódban állította össze a kötetet. Az írások a XX. század első négy és fél évtizedéről mesélnek: a városi eseményekről, épületekről, személyekről az író visszaemlékezései alapján. 350 példányban készült, a Helytörténeti Gyűjteményben és a Madách Imre Városi Könyvtárban 7000 forintért vásárolható meg.
Utánuk Renner Péter, a Balassagyarmat Közösségéért Díjjal elismert Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület kommunikációs vezetője mutatta be egyesületük tevékenységét. Elmondta, hogy 2015-ben alakultak meg 12 fővel, jelenleg már 46-an vannak. Az évek alatt sok feladat elvégzéséhez szereztek megfelelő jogosítványokat, így jelenleg rendkívül sokrétű mentési és mentesítési feladatot tudnak ellátni. Földön és víz alatt is dolgozhatnak, munkájukat több jármű és eszköz is segíti.
A következő beszélgetés Ulveczki Edina és Szalai-Lovász Emőke műsorvezető között zajlott. Edina korábban sikeres élsportoló volt, erőemelésben, kajak-kenuban és maratoni kajakozásban is jelentős eredményeket ért el. Edzői pályáját máshol kezdte, de erőemelő férje: Ódor András hatására András szülővárosába, Balassagyarmatra költöztek, ahol létrehozták a kajak-kenu és a sup szakosztályt. Versenyzőik a Nyírjesi tó 400 m-es vízfelületén készülnek versenyeikre és hét éve már a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos versenyein is sikereket aratnak. Sokkal jobb körülmények között készülő egyesületek versenyzőit megelőzve szereznek dobogós helyezéseket! Edina életcélja megmutatni, hogy nincs lehetetlenség csak tehetetlenség, sok munkával minden akadály legyőzhető!
Az est zárásaként a Bourbon Folks country trió adott elő három számot, köztük a Zorán koncertekről ismert Koló-t. Tagjai: Gere Anna (ének, cajon), Knyazoviczky Tamás (basszusgitár), Majoros Tamás (ének, gitár). Műsoruk méltó zárása volt az estnek, nagy sikert arattak! Összegezve megállapítható, hogy a szervező Városi Könyvtár csapata most is remek programot állított össze, a résztvevők a műsor után elismerően nyilatkoztak az élményről. Remélhetőleg jövőre is folytatják!








