Gluténmentes termékek
Délelőtt került átadásra a tavaly első alkalommal kiírt Az Év Új Gluténmentes Terméke-díj, amelyet a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete hirdetett meg. Nevezni gyártónként legfeljebb két olyan új, gluténmentes termékekkel lehetett, amelyek legfeljebb két éve vannak forgalomban.
A díjátadásra Budapest legújabb, garantáltan gluténmentes bisztrójában, a Nyugati Cöli Bisztróban került sor, amelyet az Amurex Hungária Kft. üzemeltet, és a hét minden napján várja a gluténmentes diétázókat! A termékekre az egyesület tagjai szavaztak május 7-ig. Ezt követően összesítették a szavazatokat, és az esélyes termékek gluténtartalmát ellenőriztettük, mivel fontos szempont volt a fogyasztók szubjektív véleményén túl az érvényes rendeleteknek, szabványoknak való megfelelés is. A versenyre 9 hazai gyártó nevezett, összesen 16 termékkel.
A 2016. évi Új Gluténmentes Terméke-díjat a DiétABC Hamburger zsemléje nyerte el. A laborvizsgálat eredménye is megfelelő lett, így a díjat ma a cég tulajdonosa, Pálmai Gergely vette át Koltai Tündétől, az egyesület elnökétől. Az első év tapasztalati alapján a díj odaítélésének szabályai kissé módosulnak, például azzal, hogy a nevezési határidő korábbra kerül, így a gyártó-forgalmazó cégeknek több lehetőségük lesz arra, hogy a termékeket a vásárlóiakkal megismertessék. Idén meghirdetik Az Év Gluténmentes Vendéglője-díjat is, amelyre a gluténmentesen diétázókat felelősen és biztonságosan kiszolgáló éttermeket, bisztrókat, kávézókat és szállodák nevezését várják.
A coeliakia ? lisztérzékenység ? krónikus autoimmun betegség, glutén intolerancia. A glutén a kalászos gabonákban (búza, árpa, rozs, tönköly és ezek valamennyi hibrid fajtaváltozatában) megtalálható fehérje, amelynek ismertebb neve a sikér. A betegségnek nincs gyógyszeres terápiája, kizárólag az élethosszig tartó szigorú gluténmentes diétával érhető el a betegek tünetmentessége. Minden 100 magyar állampolgárból legalább egy coeliakiás, akiknek többsége nem is tudja, hogy ez milyen veszélyt jelent számára. Ha a betegség diagnózisa elmarad, és a beteg továbbra is fogyaszt glutén tartalmú ételeket, súlyos tünetek és szövődmények alakulhatnak ki, pl: vashiány, vérszegénység, fogyás, hajhullás, a vékonybél daganatos betegségei.
