Átgondolatlan átszervezés
Október elsején kedden rajtolt el az új ügyeleti rendszer a fővárosban, ezzel várhatóan lezárul a rendszer országos átalakítása, amelynek folyamata másfél évvel ezelőtt kezdődött el Hajdú-Bihar megyében. Sajnos komoly kérdéseket vet fel az új ügyeleti rendszer Budapesten! – véli az MSZP szakpolitikusa.
Korábban minden egyes kerületben volt önálló ügyelet, tehát összesen 23 ügyeleti pont működött Budapesten, az új rendszerben viszont csak 18 (15 felnőtt és 3 gyerek) ügyeleti pont fog működni. Mindez azonban egy ekkora méretű és lakosságszámú városhoz mérten kevésnek tűnik.
Az új rendszer bevezetése óta már nem az önkormányzatok, hanem Budapesten is az Országos Mentőszolgálat szervezi és biztosítja az ügyeleti ellátást. A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy az ügyeleti ellátásban részt vevő háziorvosok átlagéletkora meglehetősen magas, a legtöbb háziorvos életkora 60 és 71 év között jár, nincs érdemi utánpótlás, továbbá rengeteg a betöltetlen praxis is!
Éjszaka 22 óra után nem is orvosok, hanem mentőtisztek látják el az ügyeletet, így kérdéses az is, hogy rendelkeznek-e a feladatellátáshoz szükséges kompetenciákkal? Az új rendszer működéséhez nem áll rendelkezésre a megfelelő létszám, így vidékről próbálnak kollégákat a fővárosba invitálni. Nem véletlenül bírálta élesen az új rendszer felállítását a Magyar Orvosi Kamara mellett a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is!
Az MSZP szerint a kezdeti tapasztalatok után szükség lesz az új rendszer átgondolására! Az esetleges hibákat, illetve a felmerülő kapacitáshiányt pedig nem letagadni kell, hanem mielőbb megoldást találni a problémákra! – javasolja dr. Szelényi Zoltán traumatológus főorvos, orvos-közgazdász, az MSZP Egészségügyi Kabinetjének vezetője.
