ZETApress

hírportál

Pályázzunk a díjakért!

Már csak két hét maradt, hogy megmutassa az egészségügy emberi oldalát! Több mint két hónapja indult útjára a Teva Gyógyszergyár Zrt. Emberarcú Egészségért-díj 2022 pályázata azzal a céllal, hogy olyan értékteremtő egészségügyi kezdeményezéseket ismerjen el, melyek nagyban hozzájárulnak a betegélmény javításához.

A jelentkezési időszakból már csak két hét maradt hátra, a szervezők szeptember 15-én csütörtökig várják a pályázatokat. A betegek életét segítő, emberközpontú tevékenységével vagy programjával bárki csatlakozhat a már beérkezett több tucat pályázathoz!

Valamennyiünk számára megterhelő lehet akár egy kisebb betegség megélése is, ami fokozottan igaz, ha kórházi kezelés is szükségessé válik. Ilyenkor egy gesztus, egy kedves figyelmesség vagy egy vidám pillanat is nagy segítséget jelenthet az érintettek, illetve hozzátartozóik számára. Éppen ezért került kiírásra – Magyarországon idén első alkalommal – a Teva Emberarcú Egészségért-díj 2022 pályázata.

A gyógyszergyártó cég nem titkolt célja, hogy a nemzetközi példákat követve nem csak idén, de az elkövetkező években is díjazni tudja majd az alap betegellátáson túlmutató, az embert középpontba helyező egészségügyi kezdeményezéseket. Ehhez már az idei év pályázatai is inspirációt és motivációt jelenthetnek mindazoknak, akik szeretnének részt venni a betegéletút minőségi javítását célzó programokban.

Fontos, hogy a díjra pályázni csak olyan projektekkel lehet, amelyek már megvalósultak, és a 2021. január 1-je és 2022. június 15-e közötti időszakban is működtek. A pályamunkákat a Teva honlapján idekattintva lehet benyújtani. A pályázati űrlap kitöltése során rövid leírásban kell ismertetni a projekt lényegét.

A belső zsűri értékelését követően a legjobb pályázatok közül a Teva munkavállalóinak szavazatai alapján kerül ki a 4 nyertes kezdeményezés, melyek nyereménye egyenként bruttó egymillió forint. Külföldi győztesek között korábban szerepelt már csillagrendszer dekorációval büszkélkedő MRI vizsgáló, terápiás smink projekt vagy állat-asszisztált foglalkozásokat kínáló program is, de a szervezők már alig várják, hogy megismerjék a legjobb hazai kezdeményezéseket.

A pályázatok benyújtási határideje szeptember 15-e éjfél, tehát éppen csak 2 hét van hátra a nevezési időszakból. A szervezők minden magyar magánszemélyt, civil és állami szervezetet arra buzdítanak: ha a közelmúltban megvalósítottak vagy a jelenben folytatnak olyan projekteket, melyek hozzájárulnak a betegek mindennapjainak szebbé tételéhez, ragadják meg a lehetőséget és jelentkezzenek a pályázatra!

A Teváról

A Teva immár 120 éves tapasztalatával fejleszti és gyártja gyógyszereit. 3500 terméket tartalmazó portfóliójában szinte minden terápiás területre kínál készítményt, melynek köszönhetően globális vezető a generikumok területén. A Teva emellett jelentős innovatív kutatás-fejlesztési tevékenységet is végez, s a világon naponta csaknem 200 millió beteg gyógyulását segíti kiváló minőségű készítményeivel.

A Teva közel 30 éve van jelen Magyarországon. Debreceni és sajóbábonyi üzemében a kutatás-fejlesztési tevékenységtől az alapanyag-gyártáson keresztül a kész gyógyszergyártásig, törzskönyvezésig és gyógyszer-értékesítésig számos tevékenységet folytat. A Teva a hazai gyógyszerpiac egyik vezető vállalata, amely mintegy 2000 munkavállalót foglalkoztat, és 2020-ban a legtöbb doboz gyógyszert forgalmazta Magyarországon. Forrás: IQVIA FULL WHS adatbázis, időszak: 2020 teljes év.

Szóljon hozzá!