Tízmillió a nyomravezetőnek
Másfél nappal ezelőtt, szeptember 24-én szombaton 22:36-kor a Teréz körút 2-4. előtti járdaszakászon ? a Király utca és a Dohnányi Ernő utca között ? egy fiatal rendőrnő életveszélyes, míg fiatal rendőrjárőr társa súlyos sérüléseket szenvedett. Állapotukat azóta stabilizálták.
Szerencsére a járókelők közül senki sem sérült meg, így ők is segítettek, gyorsan csillapították a rendőrnő nyaki sebeit. Sérült társa rádión hívott mentőt, s több mentőegység is megérkezett. Egy civil ruhás nyomozópáros is arra járt, s megkezdte az intézkedést. Rendőrök tucatjai lepték el a környéket, végigjárták a környező házakat. Lezárták a Nagykörutat a Wesselényi utca és az Oktogon közötti szakaszon, a buszokat a Dohány utca ? Csengery utca ? Andrássy út vonalra, visszafelé meg a Csengeryről a Dohány helyett a Wesselényi utcára terelték. Mivel szombat hajnaltól hétfő hajnalig felújítási munkák miatt amúgy sem járt a körúti villamos, a pótlóbuszok már eleve ott közlekedtek.
Mivel a rendőrök másfél napig csepegtették az infót és a zárás is fennmaradt, megindultak a találgatások. Először gázrobbanásról beszéltek, később csőbombáról, távirányítású robbanószerről, majd felnyitásra működésbe lépő aktatáskáról. Az m1 stábja végig a helyszínen volt, de nekik se nyilatkoztak. Tegnap este 18:30-kor végre Papp Károly rendőr altábornagy, országos főkapitány és Dr. Keresztes Imre címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az ORFK-n sajtótájékoztatót tartott. Megtudtuk, hogy a sérültek nem küldésre mentek, hanem szokásos járőrszolgálatukat végezték, a bűntény ellenük, életük kioltására irányult, ezért több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének gyanújával vette át az ügyészség a nyomozás irányítást.
A főkapitány elmondta, hogy a robbantást házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált szerkezettel követte el az ismeretlen elkövető. A térfigyelő kamerák képei alapján egy 20-25 év körüli, 170 cm magas, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselő férfit keresnek. A repülőtereket, határátkelőket, vonatokat és buszokat fokozottan ellenőrzik, s a nyomravezetőnek tízmillió forintot ajánlottak fel. A robbanóanyagról a vegyész szakértő véleményére várnak. A szögek azért voltak benne, hogy minél nagyobb pusztítást okozzanak áldozataiknak.
Ma reggelre elindult a villamos a Nagykörúton és az épülethez is közel mehettem. Lantai József is fotózhatott. A romokat, üvegszilánkokat két közterület-fenntartó takarította, közelükben két közterület-felügyelő posztolt. A négyemeletes épület földszinti kirakatai és az I-II. emeleti ablakai kitörtek. Alig járt valaki a máskor oly forgalmas járdaszakaszon, s egyenruhás rendőröket sem láttam a közelben. Remélhetőleg azok sem bátorodtak el, akik most fontolgatják, hogy a rendőri pályát választják élethivatásul!
