Fővárosi nagytakarítás
A budai Déli pályaudvarnál tartott nagytakarítást és ellenőrzést a minap partnereivel a BKK. A Déli pályaudvarnál folytatódott a BKK kezdeményezésére indult – mindennapi alapfeladatokon felüli – közös akció, amely a tisztaságot, a biztonságot és a segítségnyújtást helyezi a középpontba.
A cél változatlan: rendezettebb, élhetőbb környezetet teremteni a főváros fontos közlekedési csomópontjain azoknak, akik nap mint nap használják – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ. Fotónk BKK/Nyírő Simon felvétele.
Tisztább megállók, fokozott rendőri és rendészeti jelenlét, segítségnyújtás a rászorulóknak: július 17-én, csütörtökön kiemelt figyelem jutott a Déli pályaudvarra és környezetére. A BKK szervezésében megvalósuló összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés eredményeként a jelentős közlekedési csomópont és környéke rendezettebbé és biztonságosabbá vált.
A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV Zrt. és a MÁV-csoport munkatársai – az egyéb napi teendőik mellett – korszerű takarító járművekkel és kézi erővel kitakarították a pályaudvar aluljárószintjét, a kerengő területét, a lépcsőfeljárót és a villamosmegállókat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan fokozott rendőri jelenlétet biztosított a helyszínen. Az összehangolt munkából kivették a részüket a FÖRI Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat közterület-felügyelői, valamint a Budavári Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeleti Iroda munkatársai, akik a rendőrökhöz hasonlóan ellenőrizték a területet.
Az együttműködés sikeréhez hozzájárultak a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának munkatársai is, akik szükség esetén a területileg illetékes utcai gondozó szolgálat közreműködésével segítséget, elhelyezést nyújtottak a területen tartózkodó rászorulóknak.
Hagyománnyá vált a kerületeken átívelő közös munka
A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért a rendszeres takarításon felül 2021-től folyamatosan kezdeményezi egy-egy forgalmas közterület soron kívüli rendezését és ellenőrzését: a fővárosi közműcégek és a rendőrség munkatársai, valamint a civilek március és október között a mindennapi alapfeladatokon felül havonta két vagy három alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban.
Idén már 9 helyszínen volt rendkívüli nagytakarítás: a Kálvin tér, a Népliget, a KÖKI, Újpest-városkapu, az Örs vezér tere, a Göncz Árpád városközpont, Kelenföld vasútállomás, a Keleti pályaudvar, valamint a Nyugati pályaudvar volt a megmozdulás helyszíne.
Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amiből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve a közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.
Egész évben folyamatos a buszsáv- és a járatellenőrzés
A Budapest tisztaságát és biztonságát célzó BKK-kezdeményezés a köztisztasági és közrendvédelmi megmozdulásokon túl a közösségi közlekedési járatok, a megállók és metróállomások, valamint a buszsávok rendszeres ellenőrzését is magában foglalja. Emellett a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltató taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.
A BRFK és a BKK június 25-én közös sajtótájékoztatón hívta fel a közlekedők figyelmét arra, hogy a nyári szünet idején fokozottan figyelni kell a gyerekekre a közutakon. A vakáció végéig tartó közös kampány célja a járművezetők figyelmének felhívása a gyermekek fokozott védelmére a nyári szünidő alatt, valamint a fiatal közlekedők edukálása a biztonságos közlekedési magatartásra.
