ZETApress

hírportál

Tisztavatás a Ludovika előtt

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar tisztavató ünnepségén ma 166 hallgató Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter, Deli Gergyely rektor és a rendvédelmi szervek tábornokai előtt tette le tiszti esküjét új helyszínen, az NKE Ludovika Campusán. A műsorvezető Szabó Anett sajtófőnök volt.

A tegnap reggeli főpróbán – ahol sem a kormányfő, sem a kormánytagok nem voltak jelen – Erdős Ákos pénzügyőr őrnagy díszegységparancsnok egy dublőrnek jelentet, együtt szemlélték meg és dublőr köszöntötte a kormányfő fogadására felsorakozott egységeket, de mára hazaérkezett Brüsszelből az igazi is. Fotóink mindkét napon Egressy Rita felvételei.

Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket – mondta a kormányfő a lezárt Ludovika téren kiemelve: olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng, ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek, hiszen a rengés epicentruma közvetlenül a szomszédunkban van. A háború Magyarország szomszédságában zajlik, és közben délről migránsok ezrei ostromolják határainkat – fogalmazott hozzátéve: szükség van erős országra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és nem utolsósorban erős rendvédelmi szervekre. Ki kell képeznünk és fel kell vérteznünk magunkat! – jelentette ki a miniszterelnök.

A végzős hallgatók szüleit illeti elsősorban az elismerés, hogy gyermekeik tiszteletre méltó felnőttekként állnak itt, és olyan emberek, akik képesek már fiatalon is komoly döntéseket hozni. Erős, eltökélt és hazájukat szerető fiatalok állnak itt; a mai világban ez nem mindennapi dolog, ezt meg kell becsülni. Évről-évre van tisztavatás, évről-évre százak köteleződnek el a rendőrség, a pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás vagy a katasztrófavédelem mellett. Az idei viszont az első alkalom, hogy a Ludovika épülete előtt történik mindez, és ez így van jól, mert a Ludovika jelkép, vagyis túlmutat önmagán – mondta.

Ez az intézmény egyet jelent a haza iránti hűséggel, a nemzet szolgálatával, a közösség iránti felelőségvállalással, vagyis azzal a felismeréssel, hogy az erőseknek kötelességük megvédeni a gyengébbeket. Erős emberekre nagy szükség van, mert az igazság erő nélkül keveset ér! Látni olyan fiatalokat is, akik szeretik a könnyebb végén megfogni a dolgokat, nem szeretnek felelősséget vállalni és nem akarnak elköteleződni valami mellett. Van, aki kinövi mindezt, és úgy dönt, hogy komolyságot, súlyt, jelentőséget ad a saját életének, ezért komoly hivatást választ, például beáll állami szolgálatba – fogalmazott.

Aki a felelősségteljes életet, a tiszti hivatást vállalja, az a magyarságát is vállalja. Esküjük szerint a most végzettek a magyar embereket védik, a magyar nemzet békéjét és biztonságát szolgálják, vállalják, hogy nehéz időkben is erősek maradnak, megvédik a gyengéket és az elesetteket, megfékezik mindazokat, akik Magyarország békéjét és biztonságát fenyegetik. Ezzel azt is vállalják, hogy a magyarok igazsága mellé erőt is állítanak – mondta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a végzett hallgatók egy sikeres és tekintélyes testület tagjai lettek. Az elmúlt évtizedben a rendőrök kiérdemelték az emberek bizalmát, sőt meg is tudták tartani azt. A bűncselekményeket visszaszorították, így ma Magyarország Európa egyik vagy talán a legbiztonságosabb országa, és erre mind büszkék vagyunk! – fejezte be beszédét, melyre tiszttársai nevében Szekér Anna rendőr hadnagynő válaszolt. Az ünnepség végeztével az eskütevők az Orczy-kertben találkozhattak rokonaikkal.

Az idei tanévben végzett évfolyam 166 végzőse – 100 férfi és 66 nő – közül július 3-án hétfőn a rendőrségnél 103 fő; a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál 40 fő; a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerveinél 12 fő; a Büntetés-végrehajtási Szervezetnél 11 fő kezdi meg szolgálatát. Közülük kiváló eredménnyel fejezték be tanulmányaikat: Bodó Zsuzsanna, Gulyás Michelle öttusázó, Szabó Erik Norbert, Duhaj Áron, Gál Norbert, Czeglédi Bence, Vad Lajos Gergő rendőr hadnagyok és Lehőcz Nikolett Petra, Odler Janka, Tömöri László János pénzügyőr főhadnagyok.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Zárónap az olimpián | ZETApress

Szóljon hozzá!