Elindult a VIII. Coop Rallye
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, az esemény fővédnöke a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. dunaharaszti gyártóbázisán indította útnak a VIII. Coop Rallyet csütörtökön reggel. A magyar élelmiszerek népszerűsítésére hivatott országjáró autós túra Kelet-Magyarországon több mint 700 kilométert megtéve jut el Dunaharasztiból két nap alatt Gyulára, és közben számos minőségi magyar élelmiszergyártó cég telephelyét érinti.
A magyar élelmiszerek népszerűsítését, marketingjét szolgálja az idén nyolcadik alkalommal megrendezendő Coop Rallye, a Coop Csoport országjáró túrája ? közölték a szervezők a Vidékfejlesztési Minisztériumban a tegnap délelőtti sajtótájékoztatójukon. A szeptember 12-14-e között zajló eseményen a résztvevők a Dunaharasztiból induló és Gyuláig tartó útvonalon a minőségi magyar élelmiszerek gyártói közül többet is felkeresnek. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a verseny fővédnöke a beharangozó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a tárca fontosnak tartja a magyar élelmiszerek megismertetését és fogyasztásuk növelését, ezért is támogatja a Coop Csoport kezdeményezését. Hozzátette: az ilyen és hasonló események hozzájárulnak a tudatosan magyar terméket választók arányának növeléséhez, a nemzeti közösségi tudat erősítéséhez.
Mindezek érdekében alkotta meg a tárca a Magyar termék-rendeletet is, amely önkéntes jelölést tesz lehetővé, és segíti a fogyasztók hiteles tájékoztatását az élelmiszerek származásáról, eredetéről. A Hungarikum törvény szintén a magyar értékek ? közöttük az élelmiszerek ? fokozott védelmét, megőrzését és közkinccsé tételét szolgálja ? hangsúlyozta a miniszter, aki maga is részt vesz az idei Coop Rallyen.
Kardeván Endre, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, az esemény szakmai védnöke ? aki szintén ott lesz az országjáró túrán ? többek között azt emelte ki: a magyar termékeket egyre inkább keresik és veszik a fogyasztók a boltokban. Példaként hozta, hogy a magyar lakosság háromnegyede ? azonos ár mellett ? a magyar terméket választaná egy felmérés szerint. Jelezte, hogy a mostani eseményt azért is tartja fontosnak, mert az együttműködést erősíti, valamint alkalmat ad az eredmények és tapasztalatok megismerésére. Mindez pedig az élelmiszerlánc-biztonság szempontjából is fontos.
Tóth Géza, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója a Coop Csoport gazdasági tevékenységéről elmondta: a mintegy 700 taggal rendelkező Coop Csoport árbevétele tavaly elérte az 530 milliárd forintot. Ez 4-5 százalékkal haladta meg az előző évi árbevételt. Újságírói kérdésére a vezérigazgató közölte: idén az árbevétel szinten tartása a cél. Ennek oka a dohánytermékek második félévi bevételének kiesése ? tette hozzá. A Coop Csoporton belül a legnagyobb arányú árbevétellel a Coop-üzletlánc rendelkezik, amely a múlt évben mintegy 330 milliárd forintot ért el. Az üzletláncnak országszerte mintegy háromezer franchise boltja van, és további kétezer üzletet lát el áruval. A vezérigazgató megemlítette: a saját márkás termékek eladása növekvő tendenciát mutat, most 20 százalék körüli az arányuk. Példaként hozta, hogy az idei első félévben a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva ebben az áruszegmensben 9-10 százalék volt a növekedés.
Csepeli Lajos, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy a cégcsoport társadalmi felelősségvállalási tevékenysége igen széles körű. A Coop Segély Alapítványtól ? azaz az önhibájukon kívül bajba került emberek segítésétől ? a magyar olimpiai résztvevők támogatásáig számos társadalmi célkitűzést támogat a cégcsoport a nemzeti közösségi tudat erősítése jegyében. A fotókon Csepeli Lajos, a COOP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Tóth Géza, a COOP Hungary Zrt. vezérigazgatója látható.
A Coca-Cola HBC Magyarország a múlt évben több mint 80 milliárd forintos árbevételt realizált ? mondta Kerekes László, a cég országos értékesítési igazgatója. Az értékesítési igazgató utalt arra, hogy az elmúlt 8-10 évben Magyarországon az üdítőital- és a gyümölcslé-forgalom mintegy 25 százalékkal esett vissza. Erre a változásra a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. úgy reagált, hogy szélesítette termékkínálatát, többek között gyümölcslevekkel, jeges teákkal, energiaitallal és ásványvízzel. Emellett nagyobb hangsúlyt helyezett termékei exportjára, így a múlt évben már mintegy 17 milliárd forint volt a kivitelből származó bevétele, és 22 országba exportálta termékeit.
Stratégiai cél, hogy a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a jövőben közép-kelet-európai gyártóbázissá váljon ? mondta az értékesítési igazgató. Ennek lehetséges feltételeit most dolgozzák ki. Utalt arra is: a gyártáshoz felhasznált alapanyag kétharmadát magyar beszállítóktól vásárolja a cég. Ezt erősíti az a stratégiai megállapodás, amelyet tavaly kötött a kormány a Coca-Cola HBC Magyarország Kft-vel. Megemlítette: a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a rendszerváltás óta mintegy 110 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.
