ZETApress

hírportál

E-rollerek veszélyei

Nem a közel 120 ezer elektromos rollerrel van gond, a szabályozásuk és felelősségteljes használatuk a kulcs. Fókuszban az E-rollerek – tudatták sajtósaik.

Iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka applikációból bérelhető, megosztott roller, a többi viszont magántulajdonban van. A rollerek számának növekedésével sajnos a baleseti statisztikákban is egyre gyakrabban jelennek meg a rolleres balesetek, holott – hivatalos szabályozás hiányában – legalább a közlekedési alapelvek és a kerékpárokra vonatkozó szabályok betartásával biztonságosan lehetne közlekedni az elektromos rollerekkel is.

Magyarországon az elektromos rollerek használata 2018-tól egyre kiterjedtebb vagyis már ott vannak a közúthálózaton is, ennek ellenére – a sajtóhírekkel és a közhiedelemmel ellentétben – máig sincs olyan hivatalos szabályozás, amely kifejezetten ezekre az eszközökre vonatkozna. Ugyanakkor általános a szakmai egyetértés abban, hogy az elektromos rollereket lehet biztonságosan használni a mindennapi közlekedésben, ehhez azonban szükséges az eszközökre vonatkozó (KRESZ) szabályozás mielőbbi elfogadása, s ezen felül edukációs programok elindítása is.

A Jövő Mobilitása Szövetség több körben, legelőször 2022-ben nyújtott be átfogó szabályozási javaslatot arra vonatkozóan, hogyan lehet megfelelően integrálni az e-rollereket a közlekedésbe, s az elmúlt években aktív szerepet vállalt a KRESZ megújítását célzó közlekedésszakmai fórumokon, ahogy a rollereket is magába foglaló új KRESZ-tervezet kialakításában is. A szövetség a tagjainál felhalmozott nem egy esetben évtizedes gyakorlati tapasztalaton alapuló szakértelemmel csatlakozott a Közlekedéstudományi Intézet mikro-mobilitási munkacsoportjához, amely – több, a mikro-mobilitási területen aktív kutató és iparági szakértő észrevételeit is tartalmazó javaslati csomagot készített a szabályozás mielőbbi bevezetése érdekében.

A konkrét (KRESZ) szabályozási javaslat lényegében kész, s ezt a legszélesebb szakértői egyetértés övezi. Nyilván szükséges a finomhangolás, de a közös cél nem lehet más, minthogy a szabályozás mielőbb érvénybe lépjen. Meggyőződésem, hogy ezáltal a közlekedők és a hatóságok számára is egyértelmű helyzet állna elő, ami a balesetek számának csökkenéséhez fog vezetni, már rövid távon is – mondta Kárpáti András, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke.

A szövetség elnöke üdvözölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter azon javaslatát, amely szerint a rollerekre vonatkozó szabályozást a teljes KRESZ-től külön, gyorsított ütemben kell tárgyalni és bevezetni. Bejelentette, hogy június 17-én szerdán az iparági párbeszédnek helyt adó, az elektromos rollerekre fókuszáló mikro-mobilitási konferenciát is rendeznek Budapesten, ahol bemutatják a szakmai körökben széles elfogadottságnak örvendő szabályozási javaslataikat is.

Kárpáti András hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szabályozás csak az alapfeltétel, aminek ki kell egészülnie a megfelelő edukációs és szemléletformáló programokkal. Már jelenleg is futnak e-rolleres edukációs programjaik, amelyeket iskolába kitelepülve, városi és kerületi nyílt napokon, illetve saját helyszínen, a Magyar Mobilitási és Autóklubbal közösen megalkotott WEMOVE mobilitási parkban is bemutatnak, készen állnak ezek kiterjesztésére. Már véglegesítés alatt áll a Közlekedés Tudományi intézet által is validált rolleres oktatási programjuk, amit a megyei balesetmegelőzési szervekkel közösen terveznek az ország minden pontjára eljuttatni az óvodás korú gyermekektől egészen az érettségizőkig.

Szóljon hozzá!