ZETApress

hírportál

Lex Újbuda

A háborúra hivatkozva kerüli meg Újbudát a kormány a Déli Körvasút ügyében – tudatta Kovács M. Veronika sajtókapcsolatokért felelős munkatárs. Katonai célúvá minősítette a kormány a Déli Körvasút beruházást egy kormányrendeletre hivatkozva; így nem kell betartania bíróság hatályos döntését, amely szerint nem végezhetők kivitelezési munkálatok a területen.

Az ezt elrendelő végzés a 381/2023. (VIII. 10.) kormányrendeletre hivatkozik, amely rendelkezéseiben és szövegezésében olyan, mintha kifejezetten emiatt az ügy miatt született volna. A Lex Újbuda szerint ugyanis az így átminősített honvédelmi és katonai célú sajátos építményfajtákkal kapcsolatos valamennyi, közigazgatási hatósági engedély felülvizsgálatára irányuló közigazgatási per kizárt. Mint ismert, Újbuda a civilekkel közösen bíróságon támadta meg a beruházás környezetvédelmi engedélyét.

Az ítélet a kerületnek adott igazat, és azonnali jogvédelmet rendelt el, tehát megtiltotta a munkát a területen. Jelenleg zajlik az ismételt környezetvédelmi engedélyezési eljárás. A rendelet értelmében azonban ebben az átminősítést követően a következő peres eljárás esetén nincs helye a jogvédelemnek, vagyis a peres eljárás alatt sajnálatosan az építés megkezdhetővé válik függetlenül a visszafordíthatatlan környezeti károkozástól és a későbbi ítélettől.

Szakértők szerint a közel 20 hónappal az orosz-ukrán háború kezdete után megjelent rendelet és a kormányhivatali végzések több részletben is ellentmondásosak és életszerűtlenek. A kormány ezzel a nem indokolt lépéssel elismerte, hogy törvényes úton nem hagyhatja figyelmen kívül a környezet védelmét. Ezért a kerületiek érdekeit semmibe véve, egy kifejezetten erre az ügyre megfogalmazott rendelettel erőltetheti rá Újbudára a fakivágást és a vasútbővítést.

Újbuda Önkormányzatának álláspontja változatlan: továbbra is nyitottak vagyunk a szakszerű, megfelelően előkészített és a helyi társadalom szempontjait is figyelembe vevő megoldásra. Álláspontunk szerint, a nem Budapest célirányú teherforgalmat a lakott területek elkerülésével, a V0 vasútvonal megvalósításával kell lebonyolítani, hogy az Újbudán áthaladó városi vonalszakasz fejlesztésére valóban csak az elővárosi személyforgalom érdekében, a meglévő környezeti elemeket nem károsító módon kerülhessen sor. Ennek elérése érdekében Újbuda Önkormányzata továbbra is minden jogi és egyéb lehetőséget igénybe fog venni.

Szóljon hozzá!