Két hónapig áll a Hatos!
Megújul a 6-os villamosvonal önálló budai szakasza: hétfőtől szünetel a villamosforgalom a Karinthy Frigyes úton, ahol korszerűbb, tartósabb és csendesebb villamospálya épül. A BKV 2026. szeptember 28-án megkezdi a 6-os villamos pályájának felújítását az Irinyi József utca és a Bercsényi utca között.
A beruházás várhatóan november második feléig tart. A Karinthy Frigyes utat az átépítés ideje alatt ideiglenesen egyirányúsítják az Irinyi József utca felé. A nagykörúti villamosok Dél-Budán 4-6 jelzéssel Újbuda-központhoz közlekednek – tudatta a BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ.
A 4-es és a 6-os villamos Budapest legismertebb és Európa egyik legnagyobb forgalmú járata, amely naponta mintegy 300 ezer utast szállít. A pályát érő folyamatos, jelentős terhelés miatt a rendszeres karbantartás mellett időről időre átfogó, előre tervezett felújításra is szükség van. A BKV most a vonal budai ágának egyik fontos szakaszát építi újjá.
A beruházás során az Irinyi József utca és a Bercsényi utca közötti villamospálya korszerűsödik. A helyszíni bontási munkák szeptember 28-án hétfőn indulnak. Csaknem 800 vágányméternyi pályaszakasz újul meg, körülbelül 1300 köbméter aszfalt- és betonburkolatot cserélnek ki, valamint hat keresztmetszetben összesen 12 víznyelőt építenek be a szakemberek.
A munkálatok tervezésénél fontos szempont volt, hogy az a nyári pályafelújítások után kezdődjön, így kevesebb forgalmi korlátozás terheli egyszerre a fővárosi közlekedést. Az őszi időpont a kivitelezés technológiai követelményei alapján is kedvezőbb, mivel több vasútépítési anyag csak meghatározott hőmérsékleti tartományban építhető be. A nyári hőségben egyes, akár nagyobb zajjal járó munkafolyamatokat a hűvösebb éjszakai órákban kellett volna elvégezni, a tartósan magas nappali hőmérséklet pedig a kivitelezés ütemét is lassíthatta volna.
A felújítás nem egyszerű síncserét jelent. A régi pályaszerkezet elbontása után a szakemberek kialakítják a fogadószintet és az alépítményt, majd elkészítik a teherelosztó lemezt. Erre rezgéscsillapító gumipaplan és előregyártott vasbeton pályaelemek kerülnek. A síneket ezt követően rugalmas, úgynevezett sínkörülöntéses technológiával rögzítik. Ennek köszönhetően a felújított pályaszakasz a későbbiekben minimális karbantartást igényel, hosszú távon pedig megbízhatóbbá, kényelmesebbé és környezetkímélőbbé válik a villamosközlekedés. A munkálatok alatt közúti és közösségi közlekedési forgalomkorlátozások lépnek életbe:
Szeptember 28-tól november 22-ig a Karinthy Frigyes úton szünetel a villamosforgalom. A nagykörúti villamosok 4-6-os jelzéssel a 4-es villamos vonalán, a Széll Kálmán tér M és Újbuda-központ M között közlekednek.
Külön pótlóbusz nem közlekedik. A Móricz Zsigmond körtér az M4-es metróval, valamint a Fehérvári úti villamosokkal érhető el.
A Budafoki út – Karinthy Frigyes út csomópont a Móricz Zsigmond körtértől a 33-as és az 58-as autóbuszokkal, vagy a Budafoki út – Szerémi sor csomópontból a 107-es és a 133E autóbuszokkal érhető el.
A 958-as autóbusz az Arany János utcai lakótelep irányában a Karinthy Frigyes út helyett az Október huszonharmadika utca – Fehérvári út útvonalon éri el a Móricz Zsigmond körteret. A terelt útvonalon megáll Újbuda-központban a 33-as autóbusz megállóhelyén.
A felújítás idején a 6-os villamos helyett péntekről szombatra és szombatról vasárnapra virradó éjszakák kivételével minden éjjel pótlóbusz jár a teljes vonalon, amely érinti a Móricz Zsigmond körteret is.
A közúti forgalom a Karinthy Frigyes úton a munkaterület mellett az Irinyi József utca felé vezető útpályán egyirányban haladhat a Bercsényi utca és az Irinyi József utca közötti szakaszon. A Budafoki úti kereszteződés egy sávon váltakozó irányban átjárható marad, a többi, Móricz Zsigmond körtér felé vezető oldalhoz csatlakozó utcát a Karinthy Frigyes úti torkolatnál lezárják, csak zsákutcaként megközelíthető.
Az átmeneti változások miatt a BKV Zrt. kéri és köszöni az utasok, valamint a környéken közlekedők megértését és türelmét!
