ZETApress

Bush elnök csütörtökön érkezik hozzánk, mint erről már korábban beszámoltunk. Az amerikai államfő a világ négy legszigorúbban őrzött embere közé tartozik. Az orosz elnök márciusban hozta vissza a sárospataki könyvritkaságokat, az izraeli államfő 2004. áprilisában nyitotta meg a Páva utcai Holocaust Emlékmúzeumot, míg a Szentatya az elmúlt évtizedben kétszer is hazánkban járt. Első magyarországi látogatásán jómagam is végig-kísérhettem. A Magyar Cserkészben, majd később a Vesevilágban írtam meg tapasztalataimat. Most – immár 15 év távlatában – igyekszem visszaidézni az eseményeket.

Máriapócson 1991-ben merényletet akartak elkövetni a Szentatya ellen – írta meg épp három hete egyik laptársunk. Akkor volt a Gorbacsov elleni puccs is, így az őrezred nehéz perceket élt át – nyilatkozta nekik egy akkori testőr. Az akkor 32 éves Podosky Gábor főhadnagyot, a kormányőrség 47 éves alezredesét korábban a Kisváros című tévésorozatban is láthattuk. Beosztottjaival egy védett személyt menekített ki a film-béli terroristák golyózáporából, akiket aztán a kisváros határőrei tettek ártalmatlanná. Azt az epizódot is, meg sok más történetet is írt az egykori főhadnagy, mivel az alezredes úrnak kiváló írói vénája van.

Négy napos volt a látogatás – olvashattuk -, de ez annál hosszabbra sikeredett. Ha órákban számoljuk az időt, péntek déltől kedd délután 17 óráig tényleg alig telt el több mint 96 óra, mégis inkább öt napról beszélhetünk. II. János Pál különjáratú gépe augusztus 16-án szállt le Ferihegyen és 20-án repült el onnan.

Ferihegyről az Üllői úton jött befelé a pápai menet. Az egész útvonalon végig le volt állítva a gépjármű forgalom. Nem lehettek kinn a kukák sem a járdán, nehogy bombát rejtsenek el bennük. Az ablakok sem lehettek nyitva sehol, nehogy valaki kilőjön rajtuk. Igaz, fegyver sem lehetett akkor senkinél, mert napokkal korábban végig-járták az utcára néző lakásokat a rendőrök és még az engedéllyel tartott lőfegyvereket is bevonták. Akkoriban kevés fegyver lehetett a lakosságnál, mert az 1990-es rendszerváltoztatáskor a fegyverhasználati engedélyeket felülvizsgálták és jócskán korlátozták azokat.

A látogatás ötlete épp három évvel korábban, 1988. augusztus 20-án került nyilvánosságra. Azért kell ilyen hosszú idő, hogy lelkileg felkészülhessünk – mondták az egyházi méltóságok, de inkább a nagyon várt rendszerváltozásban bíztak. Akkor már majd’ egy éve megalakult az MDF, féléve a Fidesz, míg az SZDSZ és FKGP csak a fejekben létezett. A várakozás három éve alatt viszont már az első szabad választásokon és az Antall-kormány eskütételén is túljutottunk.

Félre az útból, tudósítani megyünk!

Akkreditálásunkat már hetekkel-hónapokkal korábban el kellett intéznünk a Külügyminisztériumban. A nemzetközi sajtóközpont a Budai Várban, a Hilton Szállóban volt. Innen vittek minket sajtóbuszokon rendőri felvezetéssel a különböző helyszínekre, ahová más-más pool-okkal tudtunk bejutni. Már előre döntenünk kellett, hogy mely helyszíneket válasszuk, mert több esemény időbeli közelsége eleve kizárta egymást. Jelen sorok írója első eseményként a péntek délutáni esztergomi szentmisét választotta. Az indulásra várva tévén néztük, amint a szentatya a pápamobil golyóálló üvege mögött állva száguld befelé Ferihegyről, miközben fegyveres testőrei az autója lépcsőjén állva pásztázzák a tömeget.

Esztergomba hat busszal, biztosított menetben utaztunk. Ebben rendőrautók segítettek. Kellett is a sietség, hogy időben elfoglalhassuk helyünket. Konvojunk 40 perc alatt megérkezett. A pápa a közút helyett a vízi utat választotta, szárnyashajóval suhant le a Dunán. A folyamon a Magyar Honvédség azóta már megszüntetett Váci úti Folyami Flottillája végezte az aknakeresést. Őket az azóta ugyancsak megszűnt Pesti Hírlap munkatársai kísérték el, s Paizs Gábor teljes kolumnás riportban számolt be a napilapban az egész napos munkáról. (A kolléga úr akkoriban ülnöktársam volt a PKKB-n.) A szentmise a székesegyház előtti hatalmas téren volt, ahová több tízezer zarándok érkezett. Detektoros kapun kellett átmenniük mindazoknak, akik az oltár közelébe akartak kerülni, s ebben az apácák sem voltak kivételek.

Esztergomban is, mint a többi vidéki helyszínen jól felszerelt sajtóközpont állt rendelkezésünkre. Számtalan kiadvány volt a környék turisztikai látnivalóiról, helytörténeti sajátosságairól, a szentmisén résztvevő hírességek életrajzairól, valamint a szentmise teljes liturgiájáról. Ez utóbbit egyébként gyönyörű könyv formájában minden helyszínen kiosztották több tízezer példányban a zarándokoknak is.

Akkoriban még nem volt mobiltelefon, az Internet is gyerekcipőben járt. A sajtóközpontokból vezetékes telefonon, illetve a néhány éve megszületett faxon adták le a napilapos kollégák a tudósításokat. Az aktuális interjúk már napokkal-hetekkel korábban elkészültek Rómában, Esztergomban, Pécsett, Debrecenben, Máriapócson és Szombathelyen. A nagy szerkesztőségek munkatársai minden püspököt meglátogattak a pápai szentmisék színhelyein, s elbeszélgettek velük egyházmegyéjük életéről.

Esztergomból is rendőri felvezetéssel jöttünk vissza, de még így sem értük utol a szárnyashajót. Különben sem mehettünk volna a közelébe, mert a hajóra szállás fotózásához is külön pool-ok kellettek a hermetikusan lezárt Duna-parton. A budapesti hidakról se integethettünk volna a szentatyának, mert az összes hidat lezárták, amely alatt a Szentatya hajója elhaladt. A merénylet lehetőségét tehát itt is teljesen kizárták.

Tigrisbukfenc a helikopterről

Szombaton hajnali 05-kor Pécsre indultunk három busszal, két szirénázó rendőrautó kíséretében. Alapos átvizsgálás után már 07 órára el is foglalhattunk helyünket a városon kívüli hatalmas réten felállított oltár közelében. A Szentatya Mi-8-as helikoptere csak órák múlva érkezett. Addigra már jókora tömeg gyűlt össze körülöttünk. A pápai helikoptert két harci Mi-24-es helikopter kísérte. A csatagépek nyitott ajtajában fegyveres kommandósok ültek, a pápai gép talprácsain mindkét oldalon fegyveres rendőrök álltak. A két harci gép fölötte biztosított, miközben a föld felett fél méterre lebegő pápai gép talpszerkezetén álló kommandósok tigrisbukfenccel ugrottak le. Minden irányban tüzelőállást foglaltak el, s a pápai helikopter csak ekkor foghatott talajt. A kilépő Szentatya pápamobilra szállt, melyet már jóval korábban a helyszínre szállítottak.

Vasárnap került sor a debreceni, majd az ominózus máriapócsi szentmisékre. Ezt a napot kihagytam, ezeken nem vettem részt. Csak a híradásokból tudom, hogy II. János Pál Debrecenben – a kálvinista Rómában – a gályarabok emlékművénél követte meg a katolikus egyház nevében azokat a protestánsokat, akiket a Szent Inkvizíció gályarabságra hajtott. Cselekedetét később az MSZMP és utódpártja elé is követendő példaként állította az akkori jobboldali hatalom. A kommunizmus áldozatai iránt vártak tőlük hasonló gesztust, de nem emlékszem, hogy megtették volna.

Hétfőn is hajnali 05-kor indultunk Szombathelyre rendőri kísérettel. Győr határában motoros rendőrök várták konvojunkat, és szirénaszóval robogtak át velünk az ébredező megyeszékhelyen. 07 órára már ekkor is a mise helyszínén, a városon kívüli hatalmas mezőn voltunk. Itt is átmentünk a detektoros kapun, a sok ezer zarándokot itt is alaposan átvizsgálták. Aki áldozni akart a szentatyánál, annak már napokkal korábban kellett jelentkeznie, s közülük mintegy félszázan kaptak ehhez írásos engedélyt. Őket csak ezzel a papírral engedték a szigorú biztonságiak az áldoztató egyházfő kezéhez. A pápa ide is helikopterrel érkezett, a kíséret itt is és Debrecenben is a Pécsett megismerthez hasonlított. Teljes légtérzár volt az egész útvonalon, így egy levegőből érkező támadást is teljes biztonsággal ki lehetett volna védeni.

A Gorbacsov elleni moszkvai puccs arra a hétfői napra esett. A miséről már jóval a vége előtt kijöttünk – buszaink visszaindulását is korábbra tervezték -, s mi addig a Sajtóközpontban figyeltük a TASZSZ és az MTI híreit. Öt-tízpercenként dobta ki a gép az újabbnál újabb moszkvai információkat. Sokan visszarendeződéstől, s az 1956-os forradalom utánihoz hasonló megtorlástól féltek közülünk. Másfél év sem telt még el a rendszerváltozás óta, az októberi taxis blokád emléke is élénken élt, így még bármi előfordulhatott. A puccsot végül Jelcin vezetésével a hét végére leverték, de ezt még 19-én nem láthattuk előre.

Cserkész mentősök a Hősök terén

Szombathelyről sietnünk kellett vissza, mert este a Népstadionban a Szentatya fiatalokkal találkozott. Sem ezen, sem a kedd délelőtti Hősök terei szentmisén nem vettem részt. A Ferihegyi repülőtéren búcsúztam el kedd délután II. János Pál pápától. A Hősök terei munkában már jóval korábban, az ott egészségügyi biztosítást végző mentős cserkészek egyik kiképzőjeként vettem részt. A kiképzésről a mentős múltamat bemutató sorozatban épp tegnap írtam.

Azon a kedd délelőttön, azon az augusztus 20-án egyébként megbénult a város. A Hősök tere környékén több kilométeres körzetben nemcsak a felszíni tömegközlekedés állt le, hanem még a Kisföldalattit is leállították. Csak metrón lehetett utazni, de onnan még jócskán kellett gyalogolni a pápai szentmise helyszínéig. Az örömlányokat is udvariasan megkérték, hogy azokban a napokban ne kössenek üzletet. Tiltakoztak is utána sokáig, hogy jelentős bevétel csökkenést szenvedtek el azon a hosszú hétvégén, pedig akkor még szigorúan büntették az utcai strichelést.

A repülőtérre hat busz indult kedd délután a Hilton elől. Ferihegyig mindössze 20 percig tartott utunk. Szirénázó rendőrautó vágtázott előttünk, egy másik kéklámpás jármű zárta az oszlopot. A menetben csak sajtósok voltak, a rendőri felvezetés csak nekünk szólt. Akkor ezt mi természetesnek, a munkánkat segítő gesztusnak vettük. Más kérdés, hogy később, egy-egy politikusi konvoj által okozott balesetnél mennyire kikelt a média az oktalan rohanás, a megkülönböztető jelzések indokolatlan használata miatt. Lehet, hogy az üléshelyünk határozta meg az álláspontunkat?

A reptéren csak alapos biztonsági ellenőrzés után foglalhattuk el helyünket. Át kellett mennünk a detektoros kapun. A fotósok és operatőrök felszerelését külön is átvizsgálták. Főleg a fotó- és kameraállvány volt gyanús, mert abból puskát is lehetne készíteni. Több mint félórával a gép indulása előtt már a helyünkön voltunk, s a pápa távozásáig el sem mozdulhattunk onnan. A rendőrök végig mellettünk voltak, árgus szemmel figyelték mozdulatainkat. Miután a gép felszállt, ők is fellélegezhettek. A feladat sikerült, a védett személy épen, egészségesen hagyta el országunkat. A máriapócsi merénylettervezetről akkor senki sem beszélt. Lehet, hogy egy rövidesen elkészülő regény témája lesz? Sikerkönyvvé teszi majd bizonyára a megszépítő messzeség! Nosztalgiázni mindannyian szeretünk…