35. OTIO-döntő Újbudán
A Magyar Innovációs Szövetség célja, hogy sok fiatalt támogasson – mondta a szervezet társelnöke 09:30-kor Újbudán, a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjének megnyitóján. Az előzmények idekattintva olvashatók, fotóink Egressy Rita felvételei.
Birkner Zoltán a verseny szervezőbizottságának elnökeként hangsúlyozta: az OTIO 35 éves történetében már négyezer projektet hoztak létre a fiatalok. Míg két évvel ezelőttig évente 150-180 projekttel vettek részt a diákok, a verseny megújítását követően tavaly már 400-nál több pályamunkával indultak, idén pedig 721-en mintegy 500 projekttel neveztek, melyből a legjobb 60 kapott meghívást az országos döntőre. (Tavaly a 31 döntős pályamunka 3 első-, 4 második- és 3 harmadik-díjat kapott.)
Az OTIO nem egy szokványos tanulmányi verseny, hanem egy több hónapos fejlesztési folyamat, amelyben a fiatalok tudománykommunikációt is tanulnak, emellett a legjobbak nemzetközi versenyeken indulhatnak, valamint a felsőoktatási felvételihez is pluszpontokat szerezhetnek. A verseny a vállalkozói tudósképzésről szól – mondta Birkner Zoltán kiemelve, hogy a siker titka a tudományos igényesség és a vállalkozói bátorság.
Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora a verseny házigazdájaként az innováció és az együttműködés fontosságáról beszélt, majd megjegyezte: a közelmúltban kapott hírt arról, hogy egy a versenyen korábban indult pályázattal a nemzetközi mezőnyben is sikereket értek el.
A megnyitót követően a legkiválóbb iskolák képviselői okleveleket vettek át a BME I-épületének aulájában, ahol 10 órakor kétnapos kiállítás nyílt a döntőbe jutott hatvan pályamunkából. A díjátadó gála holnap 18:30-kor kezdődik a megszokott helyén: a kopaszigáti Öbölház Rendezvényközpontban. Vasárnap arról is beszámolunk.






























