ZETApress

hírportál

Tokióba Szegeden át

Gombnyomók az A38 hajónTokióba Szegeden keresztül vezet az út, elindult a kampány. Ünnepélyes keretek között elindította az augusztus 21-e szerda és 25-e vasárnap között Szegeden sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokság kampányát ma délben az A38 hajón a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

A honlap elindulását és ezzel együtt a jegyértékesítés megkezdését jelző jelképes piros gombot három korábbi bajnok: Gyulay Zsolt (1988. Szöul), Kőbán Rita (1992. Barcelona és 1996. Atlanta) és Vajda Attila (2008. Peking) nyomta meg. Attila elmondta, hogy szegediként élete egyik legnagyobb élménye volt a 2011-es vb-n a Maty-éren versenyezni és nyerni.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a Szervezőbizottság vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a jövő évi ötkarikás játékok kvótáinak mintegy nyolcvan százaléka itt talál majd gazdára, ezért a vb szlogenje az, hogy Tokióba Szegeden keresztül vezet az út. ? Óriási dolog, hogy 2011 után ismét vendégül láthatjuk a világot. A kezdetektől élvezzük a kormány és a város támogatását, és sorra érkeztek a szponzorok is, köztük a névadó Nemzeti Közművek Zrt. A vb-re már rengeteg ország jelentkezett, akár már most ki lehetne tenni Szegedre a megtelt táblát. A kampányban szeretnék felidézni az elmúlt majdnem 80 évet, a kajak-kenu magyarországi történetét, a sikersztori részeként Kőbán, Gyulay és Vajda mellett szerephez jut majd többek között Hesz Mihály és Kovács Katalin is ? fogalmazott az elnök.

Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára kiemelte, hogy az elmúlt év nagyon sikeres volt és 2019 is mozgalmasnak ígérkezik, négy sportág világbajnokságának is otthont ad Magyarország. ? A szegedi kajak-kenu vb talán a sportág olimpiai ciklusának legfontosabb versenye lesz ? jelentette ki. Hangsúlyozta: az a cél, hogy az ország minél több jelentős sporteseménynek adjon otthont, ennek gazdasági hozadékai is vannak és fejlődik a sportinfrastruktúra is ? ahogy most is óriási fejlesztés zajlik a Maty-éren ?, ami garancia arra, hogy Magyarország a jövőben is többször lehet házigazda.

Hiezl Gábor, az NKM vezérigazgatója felidézte, hogy a vállalat nem először vállal ilyen szerepet, elkötelezett támogatója a hazai sportéletnek. ? Számunkra óriási dolog, hogy névadó szponzorok lehetünk! ? fogalmazott.

Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója számolt be a válogatott felkészüléséről, mivel Hüttner Csaba szövetségi kapitány jelenleg a dél-afrikai edzőtáborban tartózkodik. Mint elmondta, a téli szárazföldi munka a végéhez ért, most kezdődik a kilométerek gyűjtése a különböző meleg égövi táborokban. ? Idén az éremhalmozás helyett az olimpiai kvóták megszerzése lesz a fókuszban, bízunk benne, hogy Szegeden az indulási jogok nagy részét be tudjuk gyűjteni. Férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta szerezhető ? fogalmazott.

A sajtótájékoztatón ? amelyen ott volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is ? levetítettek egy kisfilmet, amelyben neves külföldi versenyzők vallanak arról, miért szeretnek Szegeden rajthoz állni. A sportolók között általános a vélekedés, hogy a magyarországi pálya a világ egyik legjobbja. Az augusztusi versenyre ? amely a para-kajakosok és -kenusok számára is kvalifikációs viadal lesz 2020-ra Tokióba ? a legolcsóbb, állóhelyes jegy 900 forintba kerül, a legkedvezőbb árú ötnapos bérlethez pedig 10.530 forintért lehet hozzájutni. A szervezők családi belépővel és sok színes betétprogrammal is készülnek.

Szóljon hozzá!