ZETApress

hírportál

DVSC nyert a Hungária körúton

Jevgen Szelin és Takács Tamás levegőbenAz MTK Budapest 1758 néző előtt hazai pályán 1:0-ra kikapott a Debrecentől a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában tegnap délután. Múlt szombaton Diósgyőrben DVTK ? MTK 3:2 (2:0), majd vasárnap Debrecenben DVSC ? MOL Vidi FC 0:1 (0:1) volt az eredmény.

A mérkőzés elején az MTK ragadta magához a kezdeményezést, így a 11. percben kissé váratlanul szerezte meg a vezetést a Debrecen: egy kontratámadás végén Varga Kevin lőtt magabiztosan a kapuba. A folytatásban mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de a fővárosiaknál Artem Kicsak, míg a debrecenieknél Nagy Sándor több nagy védést is bemutatott, így 0:1-gyel vonultak pihenőre a csapatok.

A fordulás után hiába játszott mezőnyfölényben a hazai együttes, erejéből leginkább távoli lövésekre futotta, ezek pedig csak elvétve találták el a vendégek kapuját. Egy óriási egyenlítési lehetősége így is akadt az MTK-nak, Jevgen Szelin azonban közelről a kapufát találta el a 69. percben. Tíz perccel később Varga lövése is a kapufáról pattant kifelé, így az eredmény nem változott. A Debrecen 1:0-ra nyert és beérte a 24 pontos MTK-t a bajnokságban. A hajdúsági csapat győzelmével megszakította hatmérkőzéses idegenbeli nyeretlenségi sorozatát, és 2010 májusa után ismét nyert vendégként az MTK ellen.

Szóljon hozzá!