ZETApress

hírportál

Júniusban lesz a jövő évi TDH!

Eisenkrammer KárolyBekerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába a 2019-es Tour de Hongrie időpontja: június 11-én keddtől 16-án vasárnapig kerül sor a nemzeti körversenyre, amely ismét 2.1-es kategóriájú viadal lesz ? tudtuk meg Gombkötő Rolandtól.

Elsősorban a nyaralási főszezon elkerülése miatt döntöttek úgy, hogy szakítanak az augusztusi időponttal, idén augusztus 14-től 19-ig rendezték a Tourt ? mondta el Eisenkrammer Károly, a körverseny főszervezője. A szervezőbizottság olyan időpontot keresett, amely jól illeszkedik a régió hasonló erősségű versenyei közé, és több lehetőséget ad a legmagasabb szintű, World Tour-csapatok részvételére is. 
A szervezők a napokban egyeztetnek a 2019-es Tour de Hongrie leendő rajt- és célvárosainak képviselőivel, hogy mihamarabb bemutathassák a jövő évi verseny útvonalát.



Érdekesség, hogy a 2019-es dátum csak a ma reggeli órákban került fel az UCI honlapjára, de máris érkeztek jelentkezések a csapatok részéről.
 
A 2018-as Tour de Hongrie során hat nap alatt 865 kilométert teljesített a mezőny, az olasz Manuel Belletti szerezte meg az összetett győzelmet. A versenyről Magyarországon minden nap élő közvetítéssel jelentkezett az M4 Sport, a tévénézők a világ 195 országában láthattak napi összefoglalókat a Magyar Körversenyről.

Szóljon hozzá!