ZETApress

hírportál

Autó-motorsport aréna Nyíregyházán

Oláh Gyárfás MNASZ-elnökMultifunkciós autó- és motorsport aréna épülhet Nyíregyházán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) pedig a Nyíregyháza–Zemplén Rallye nevű Európa-bajnoki futam megrendezésére pályázik decemberben.

Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára délben bejelentette, hogy a Kormány a Beruházás Előkészítő Alap felhasználásával biztosít forrást a nyíregyházi létesítmény előkészítési, tervezési fázisainak megvalósításához, amelyeknek határideje december 31-e. – Meg kell találni a létesítmény megépítésére alkalmas ingatlant, hatástanulmányokra van szükség, valamint el kell végezni az év végéig a szükséges tervezési munkát is! – mondta Szabó Tünde hozzátéve: tudatosan választották az Észak-alföldi Régiót, amelynek felzárkóztatását egy ilyen beruházás többek között a munkahely-teremtéssel, valamint a turizmus élénkítésével is segíteni tudja.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a tervezett létesítmény elsősorban a ralikrossz, az autókrossz és az utánpótlás-nevelés szempontjából kiemelt jelentőségű gokart szakágnak jelent majd valódi otthont, megteremtve a XXI. századi követelményeknek megfelelő, professzionális feltételeket. – Tervben van egy vezetéstechnikai központ, egy 50 szobás szálloda és egy konferenciaközpont megépítése is itt, hiszen így edzőtáborozási, tesztelési lehetőségeket tudunk biztosítani nemcsak a hazai sportolók, hanem a környező országok versenyzői részére is – jelentette ki Nyíregyháza országgyűlési képviselőnője.

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke elmondta, a hazai sportági szövetség a rallye Eb utolsó fordulójának megrendezésére nyújt be pályázatot a Nemzetközi Autósport Szövetséghez (FIA), s nyíregyházi központtal 2019 és 2023 között szeretne otthont adni a sorozat záróversenyének. – Az elmúlt három, és különösen az utóbbi másfél év munkájának eredményéről beszélünk most, a pályázatunkban pedig azért gondolkodunk öt évben, mert egy rali Eb-futamot nem csak megszerezni kell, de meg is kell tartani! – nyilatkozta az MNASZ elnöke.

Kiemelte, jelentősen növeli a tervezett verseny jelentőségét, hogy sikeres pályázat esetén Magyarország az utolsó fordulónak adhat otthont nyíregyházi központtal a zempléni, tokaji hegységben kialakított, klasszikus pályákon. – Sokszor a bajnokság végén, épp a záróversenyen dőlnek el a bajnoki címek, ezért különösen kiváló lenne, ha a jövő évtől mi rendezhetnénk öt éven át ezt a kiemelkedően fontos viadalt! – tette hozzá Oláh Gyárfás jelezve: olyan helyszínre akarják vinni az Eb-futamot, amely minden tekintetben a legmegfelelőbb.

A rallye Eb magyarországi fordulóján előzetesen 150 versenyző párosra és 25-50 ezer nézőre számítanak. A szakág világbajnoksága után a kontinentális sorozat a legnépszerűbb, világszerte 94 tv-csatorna közvetít a futamokról, amelyeket 188 ország több mint 177 millió nézője követ. Az MNASZ elnöke a nyíregyházi komplexummal kapcsolatban azt is elmondta, hogy a szövetség szeretné idehozni a ralikrossz-vb egy futamát, ehhez azonban megfelelő pályára van szükség. Kérdésemre hozzátette, hogy reálisan 2021-ben nyújthat be az MNASZ először ralikrossz vb-futam megrendezésére szóló pályázatot.

Szóljon hozzá!