ZETApress

hírportál

11. Nemzeti Vágta szeptember idusán

11. Nemzeti Vágta 2018.Tegnap délelőtt kisorsolták a jövő hétvégi 11. Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 72 település sorrendjét, melynek alapján szeptember 15-én szombaton rajthoz állhatnak a lovak és lovasaik a fővárosi Hősök terén.

Gőz László, a Nemzeti Vágta technikai igazgatója az eseményen elmondta, hogy a fővárosi futamokra idén 16 vidéki elővágta dobogósai kerültek be, akik azokkal együtt, akik közvetlenül a budapesti versenyre való nevezéssel jutottak be, a szombati előfutamokon, majd a másnapi középfutamokon mérhetik össze gyorsaságukat.

Kedves Gyula történész beszámolt arról, hogy 2018-ban a Nemzeti Vágta történelmi arca a 200 éve született Görgey Artúr honvédtábornok lesz. ? Ő volt a magyar, de talán a nemzetközi történelemnek is az utolsó hadvezére, aki még huszár módra, kivont karddal vezette harcra katonáit ? mondta.

Szotyori Nagy Kristófnak, a Magyar Lovasszövetség alelnökének, a Nemzeti Vágta versenyigazgatójának tájékoztatása szerint a Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 hazai és határon túli település lovasa méri össze tudását az elő- és a középfutamokon. A Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, idén Muravidéken, Felvidéken, a Vajdaságban és Erdélyben is megrendezték az elő-vágtákat.

Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam, amelyre 4 kontinensről érkeznek lovasok. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kicsihuszár Vágtát, lesz fogatvágta, hagyományőrző lovas felvonulás, kocsitoló-verseny és para-sportbemutató is ? tette hozzá a versenyigazgató.

Idén a gyerekek és a lovak kapcsolata a verseny központi témája, melynek jegyében 15-én szombaton lovas ügyességi versenyt rendeznek gyerekeknek, másnap pedig összesen 110, 8-14 év közötti lovas részvételével látványos felvonulást láthat a közönség.

A vasárnap esti döntőre a középfutamok öt leggyorsabb lovasa jut tovább, ahol már a 2018 leggyorsabb lovasa-címért, a győztesnek járó ötmillió forintért, valamint az 1848-as vándorszablyáért futhatnak. A nemzeti lovas hagyományt felelevenítő rendezvény záró programja a méneshajtás lesz, amelyen negyven lovat hajtanak meg hortobágyi csikósok.

A Nemzeti Vágta előfutamait szeptember 15-én szombaton élőben követhetik a nézők a vágtahonlapon, az M4 Sport csatorna pedig aznap este összefoglalót ad a versenyről. Szeptember 16-án vasárnap a középfutamokat szintén a vágtaoldal közvetíti, a délutáni döntőket pedig élőben láthatják Duna Televízió nézői.

Szóljon hozzá!