ZETApress

hírportál

906 amatőr futó a hétvégi vk-pályán

A 20. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét hétfői, Birla Carbon Hungary Napján az amatőr futók, szám szerint 906-an gyűjtötték be a teljesítésért járó tombolaszelvényeket, no és sok százan az ajándékpólókat is ? tudatta Szűcs István sajtóreferens. A vasárnapi versenynapról idekattintva olvashatunk.

Az amatőr futóverseny résztvevői a Hotel Civis Phőnix melletti nagy parkolóban jelentkezhettek, ahol a nap névadó cége az első négyszáz érkezőnek egy-egy pólóval kedveskedett. A Nagyhét támogatóinak sorába idén bekapcsolódó Birla Carbon Hungary Kft. munkatársai is nagyon sokan futócipőt húztak az eseményen. Nem maradtak céges, Számít, hogy itt vagy! feliratú egyedi póló nélkül a MOL-csoport dolgozói sem, akik munkahelyükön kaphatták meg az ajándékot.

A jövő hétvégi triatlon világkupa kerékpáros pályáján kijelölt 2 km teljesítését a Miskolc Autóház által biztosított felvezető autó, egy SEAT Leon segítette. Minden célba érkező átvehette a tömegsport-események teljesítéséért járó újabb tombolaszelvényt, mellyel részt vehet a július 8-i ajándéksorsoláson. A már hagyományos Táncest 18:30-kor kezdődött a nagyszínpadon, majd este 8 órától a labdarúgó világbajnokság esti mérkőzése szerepelt a közös programban.

Érkeznek a vk és Ek résztvevői

Miközben zajlanak az előkészületek a hétvégi rangos nemzetközi versenyekre, egyre több világkupás és junior Európa-kupás versenyző foglalja el szálláshelyét Tiszaújvárosban. Az összesen 40 ország közül az első nagyobb küldöttséget a vasárnap becsekkoló dél-afrikaiak jelentették, akik hétfőn már a helyszínen tréningeztek. Tegnap az ausztrál és amerikai különítmény jó néhány tagja jelentkezett be. Ma érkezik meg a Tiszaújvárosba a már-már hazatérő spanyol Enrique Quesada, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) csapatvezetője. A résztvevők zöme szerdára és csütörtökre várható.

Bringázás az újabb szelvényekért

A 20. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét mai ALTEO Napja hivatalosan 10 órakor, a Magyar Vöröskereszt véradásával kezdődik, de lesz ALTEO-erőműlátogatás és a kerékpáros áramtermelésre is lehetőséget kínálnak. A MOL szurkolói sátorban 16 órától megtekinthető a labdarúgó világbajnokság aktuális mérkőzése, melyet követően, 18 órától, a Hotel Phőnix mellett rendezik meg az amatőr kerékpárversenyt, az újabb tombolaszelvényekért. Jelentkezés 17 órától a helyszínen. Az óvodásokra 250 méter teljesítése vár, míg az iskolások és felnőttek penzuma 5 km lesz. 19 órakor a Kreaktív-színpadon a Stand up Comedy két tagja, Rekop György és Aradi Tibor szórakoztatja a humor kedvelőit. Este 8 órától újra közös vb-meccs nézést kínálnak a Dísztéren és a sörsátrakban.

Szóljon hozzá!