ZETApress

hírportál

Sárkányhajók Szegeden

Sárkányhajók SzegedenHuszonkilenc ország több mint hatezer versenyzőjét várják a július 16-a és 22-e között Szegeden sorra kerülő 11. IDBF klub legénység sárkányhajó-világbajnokságra ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Kopaszi-gáti Ponyvaregény Caféban.

Sárfalvi Péter, az EMMI utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a minisztérium kiemelten kezeli a világbajnokságot, amit a 120 millió forintos állami támogatás is bizonyít. Kiemelte, a huszadik születésnapját ünneplő Magyar Sárkányhajó Szövetség méltó helyszínen, a Szegedi Olimpiai Központban rendezi meg a viadalt. ? Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy kívülről könnyűnek, szabadidősportnak tűnik, ugyanakkor nagy sportteljesítményt igényel a sárkányhajózás ? mondta a korábbi világbajnok öttusázó.

Járosi Péter, a magyar szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke és a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy az eddig beérkezett nevezések alapján 6200 sportolót és kísérőt várnak az idei, létszámát tekintve legnagyobb hazai sporteseményre. A bírói karral és a helyszíni háttérmunkát végző személyzettel közel hétezer főt tesz ki az esemény résztvevőinek száma. Az elnök történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt, mert soha ennyien nem vettek még részt a sportág világbajnokságán. Kiemelte, a szövetség fő célja a sportág megismertetése, népszerűsítése, ezt szolgálta az eddigi két magyarországi világesemény, a 2009-es Európa-bajnokság és a 2013-as világbajnokság.

2016-ban Szingapúr előtt nyerte el Szeged a rendezés jogát, minden bizonnyal a 2013-as sikeres vb hatására, amit akkor a legjobban rendezett eseménynek kiáltottak ki. A nemzetközi mezőnyből kiemelte Kanadát, amely a 2. legnagyobb versenyzői létszámmal (1000 fővel) érkezik Szegedre, s az élmezőnybe tartoznak még az amerikai (1500 fő), a német, az orosz és az ukrán versenyzők. A magyar színeket 15 klubhajó (750 fő) képviseli, a legnagyobb esélyek 2000 méteren, illetve a 40-50 év közötti Senior-A korosztályban vannak.

A július 16-ai megnyitó után 17-e és 20-a között a rövid távú versenyszámokat a Maty-éren, míg 21-22-én a hosszú távúakat a Huszár Mátyás rakparton, a belváros környékén rendezik. Az esemény megtekintése ingyenes. A sajtótájékoztató végén valaki viccesen megjegyezte, hogy a versenyt az anyósáról nevezték el. Mivel nem akarok náluk családi botrányt, a vő személyét nem árulom el!

Szóljon hozzá!