ZETApress

hírportál

Birkózó vb októberben

Nenad LalovicTöbb mint száz ország nyolcszáznál is több sportolójának részvételére számít a szervezőbizottság az október 20-a és 28-a közötti budapesti birkózó-világbajnokságon, melynek jegyértékesítése február elsején indul. Németh Szilárd, a bizottság és a hazai szövetség elnöke a délutáni sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy több mint kétezer vendég érkezésére számítanak.

A legutóbbi két vb, illetve a 2005-ös és a 2013-as budapesti világbajnokságok színvonala magasra tette a mércét, ám az elnök hiszi, hogy sikerül megfelelni az elvárásoknak és nagy élménnyel tudnak majd szolgálni az ide érkezőknek. A vb-vel igyekeznek visszaállítani a sportág hazai nimbuszát, s olyan jegyárakat szeretnének kialakítani, melyek által a lehető legtöbben látogatnak majd ki a Papp László Sportarénába. Ez a verseny szándékaik szerint nem csupán egy sportesemény lesz, cél többek között a városmarketing is.

A szervezőbizottság első embere a Boscolo Hotelben azon túl, hogy megköszönte a sajtóeseményen megjelent Nenad Lalovicnak, a nemzetközi szövetség (UWW) elnökének támogatását a rendezés elnyeréséhez kiemelte: a magyar birkózósport nemzetközi megítélését jól mutatja, hogy rövid időn belül harmadszor rendezhet vb-t Budapest. Elhangzott továbbá, hogy Varga János (1968), Hegedüs Csaba (1972) és Kocsis Ferenc (1980) olimpiai bajnokok, a mostani csapatból pedig a vb-harmadik, olimpiai ötödik Lőrincz Viktor (2016) lesznek a vb nagykövetei.

Lalovic rövid beszédében mércének a 2017-es párizsi világbajnokságot jelölte meg, mint az eddigi csúcsot a sportág történetében. ? A párizsi volt a legjobb világbajnokság, de ennek még jobbnak kell lennie! ? jelentette ki Lalovic, majd viccesen megjegyezte: Minden évben ezt mondom az aktuális rendezőnek.

Sárfalvi Péter, az EMMI nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára gratulált a magyar szövetségnek, hogy az idei felnőtt vb és a június végi serdülő Európa-bajnokság rendezését is vállalta, kiemelve, hogy a nagy világversenyek szervezése az egyik kiemelt célja a magyar kormánynak. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a magyar birkózók tavalyi kiemelkedő sikereit méltatva kiemelve, hogy a felnőttek 11, míg az utánpótlás tagjai 24 érmet szereztek világversenyeken 2017-ben. A korábbi kiváló vívó a MOB maximális szakmai segítségét ígérte a vb sikeres szervezéséhez, egyúttal gratulált Lalovicnak ahhoz, hogy ő az első NOB-tag a sportágból.

Szóljon hozzá!