ZETApress

hírportál

Újvárosi pólósiker Népligetben

Mihók AttilaA hétvégi női BENU Magyar Kupa elődöntőjében az FTC, a döntőben pedig a Dunaújváros együttese szenvedett vereséget ötméteres párbajban az UVSE-től, amely így megvédte címét. Tegnap délután a két csalódott csapat a népligeti uszodában csapott össze a bajnokság 10. fordulójában.

A meccset a vendégek kezdték jobban, 2:0-ra elhúztak, ám a Fradi a félidő végére kiegyenlített: a 2. negyed után 4:4-re álltak a felek. A folytatásban általában az újvárosiak vezettek egy-két góllal, az utolsó játékrész előtt 8:7-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző. Két perccel a találkozó vége előtt 12:9-re elhúzott a DUE és végül 12:11-re (3:2, 1:2, 4:3, 4:4) nyert. Gólszerzők: Garda 4, Gurisatti 3, Horváth B. 2, Ziegler, Vályi V, Szilágyi, illetve Kövesdi 4, Bujka 3, Kövér-Kis 2, Kisteleki D., Gémes.

? Jó meccset játszott a két csapat. Szemmel láthatóan a Dunaújvárost viselte meg jobban a kupakudarc, a fizikai fáradtság mellett látszott rajtuk a mentális is. Az utóbbi teljesen érthető, hiszen egy döntő elvesztését mindig nagyon nehéz feldolgozni. Végül azért felőrölték a Fradit, első sorban két kulcsemberüknek, Gurisatti Grétának és Garda Krisztinának köszönhetően. A zöld-fehéreknél Kövesdi Vivien kitűnően játszott, mindhárman tagjai a válogatott keretnek ? értékelte a látottakat Bíró Attila szövetségi kapitány.

? Esélyesebbnek számítottak, ám a vártnál nagyobb küzdelem folyt a vízben ? mondta Takács Gábor a mérkőzés után Mihók Attilának, a dunaújvárosiak edzőjének.

M.A: Nem értek egyet azzal, hogy esélyesebbek voltunk. A Fradi kezdősora erősebb, mint a mienk, ezért különösen is örülök is annak, hogy egy nagyon nehéz sorozatot győzelemmel zártunk.

? Mennyire tudták magukat túltenni a Magyar Kupa döntőjében elszenvedett vereségen?

M.A: Természetesen nagyon nehezen, hiszen hajszálon múlt az, hogy a végén nem mi örülhettünk. Egyébként nem véletlen, hogy az UVSE a Fradival és velünk szemben is megnyerte az idegek csatáját, az ötméteres párbajt. Jóval tapasztaltabb játékosaik vannak, mint az FTC-nek és a Dunaújvárosnak.

? A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején Dunaújváros igazi sport-fellegvárnak számított: a Dunaferr női kézilabdázói 1999-ben elhódították a Bajnokok Ligáját, a férfi csapat is volt bajnok. A jégkorongozók sorra nyerték a bajnoki címeket, 2000-ben pedig a labdarúgók is aranyérmet szereztek az NB I-ben. Most viszont egyértelműen a pólós lányok jelentik a minőségi sportot a városban.

M.A: Azért mi is többször letettük már korábban is a névjegyünket itthon és az európai porondon egyaránt. Nyolcszor nyertük meg a bajnokságot, hatszor a Magyar Kupát. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában és a Kupagyőztesek Európa kupájában egyszer-egyszer, a LEN Kupában pedig kétszer végeztünk a második helyen. Egyébként nehéz összehasonlítani a különböző sportágakat, illetve sikereket. Az biztos, hogy mivel a legutóbbi néhány hétben hétszer került képernyőre a csapat, országos ismertségre tett szert.

Szóljon hozzá!