ZETApress

hírportál

Sakkcsaták Óbudán

Több magyar válogatott sakkozó részvételével rangos, nemzetközi férfi nagymesterverseny kezdődött délután Óbudán. Dr. Hetényi Géza, a 3500 euró összdíjazású emlékverseny névadója főiskolai válogatottként több világeseményen is sikeresen szerepelt, tavaly decemberi haláláig a sakk töltötte ki az életét.

Rácz Zoltán, a Magyar Sakkszövetség főtitkára kiemelte: az eseményen ? amellyel szeretnének hagyományt teremteni ? asztalhoz ül a jelenlegi felnőtt válogatottból Berkes Ferenc, aki az egész mezőny legmagasabb értékszámával (2658 Élő-pontszám) rendelkezik, valamint az a Gledura Benjámin (2613), aki már világbajnokokat is képes volt legyőzni. Ugyancsak részt vesz a versenyen a korábbi kerettag Ruck Róbert (2529) és Bánusz Tamás (2629) is. A mezőny tagja még négy külföldi nagymester: a francia Christian Bauer (2647), a szerbiai Márkus Róbert (2617), Alexandar Indjic (2611), valamint a román válogatott Vajda Levente (2579).

Révész Máriusz, a Budapesti Sakkszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy több mint egy évtizede nem volt a magyar fővárosban ilyen rangos sakkviadal, amelyen a részvevők Élő-pontszámának átlaga megközelítette a 2600-at. Seres Béla versenyigazgató elmondta, hogy a december 21-én csütörtökig tartó dr. Hetényi Géza-emlékverseny az A- és B-csoportban tíz-tíz sakkozó részvételével, körmérkőzéses rendszerben zajlik. Az A-csoport győztese 1500, a második helyezett 1000, a harmadik 500 euróval gazdagodik.

Szóljon hozzá!