ZETApress

hírportál

Megváltozik vb-keretünk

Suzuki Judo Vb 2017Változások lesznek a július 14-én bemutatott magyar világbajnoki csapatban! Alig három héttel a budapesti Suzuki Judo Világbajnokság előtt két változás is történt a magyar vb-csapatban: ahogyan Nagy András szakágvezető fogalmazott: egy kényszerű és egy örömteli ? tudatta Gombkötő Roland, Magyar Judo Szövetség Médiabizottság.

A férfi 100 kilogrammos súlycsoportban Fogasy Gergő sérülés miatt nem vállalhatja az indulást, a helyére az első számú tartaléknak jelölt Ohát Zalán kerül, a Ceglédi VSE versenyzője ugyanebben a súlykategóriában lép majd tatamira. A kényszerű változás után az örömteli hír: eldőlt, hogy Karakas Hédi visszatér az 57 kilogrammos súlycsoportba, az egyéni küzdelmek mellett a csapatversenyben is ebben a kategóriában szerepel majd ? mondta Nagy András. A BHSE világbajnoki bronzérmesének súlycsoport-váltásával teljessé vált a magyar válogatott az első vegyes-csapat küzdelmekre is. Ez a versenyszám már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában, a világbajnokságokon pedig szeptember 3-án Budapesten mutatkozik be.

Válogatottunk ezekben a napokban a tatai edzőtáborban készül. Az augusztus 28-án hétfőn kezdődő Suzuki Judo Világbajnokság küzdelmeire tegnapig 134 ország 797 judósa adta le a nevezését. A rendező Magyarország teljes létszámmal indul az egyéni küzdelmekben, vagyis a férfiaknál és a nőknél is kilenc-kilenc versenyzőt indít.

A magyar csapat egyéni indulói

Férfiak: 60 kg Szabó Csaba (Kecskeméti JC, világ-ranglista helyezése: 51.), 73 kg Ungvári Miklós (Ceglédi VSE, 17.), 81 kg Ungvári Attila (Ceglédi VSE, 4.); Csoknyai László (Atomerőmű SE, 15.), 90 kg Tóth Krisztián (KSI SE, 15.); Vér Gábor (BHSE, 48.), 100 kg Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE, 5.); Ohát Zalán (Ceglédi VSE, 123.), +100 kg Bor Barna (Atomerőmű SE, 6.).

Nők: 48 kg Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya, 15.), 52 kg Pupp Réka (Atomerőmű SE, 12.); Szabó Katinka (BHSE, 118.), 57 KG: Karakas Hedvig (BHSE, 38.), 70 kg Gercsák Szabina (Miskolci JC, 15.), 78 kg Erdélyi-Joó Abigél (KSI SE, 4.); Salánki Evelin (BHSE, 53.), +78 kg Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC, 33.); Kárpáti Emese (KSI SE, 75.).

A csapatversenyen hat-hat fő szerepelhet majd egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában. A magyar válogatott a csapatversenyen: 73 kg Ungvári Miklós és Szabó Frigyes (Leányvár SE), 90 kg Tóth Krisztián és Vér Gábor, +90 kg Bor Barna és Cirjenics Miklós, 57 kg Karakas Hedvig, 70 kg Gercsák Szabina, +70 kg Szigetvári Mercédesz és Erdélyi-Joó Abigél.

Szóljon hozzá!