ZETApress

hírportál

Szerencsével nyert a Fradi

A Magyar Kupa nyolcad döntőjében tegnap délután két másodosztályú csapat találkozott. A keleti csoportot vezető Ferencváros a Nyugati csoport középmezőnyében elhelyezkedő Gyirmótot fogadta. A végig közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak egy szerencsés góllal nyertek.

Ugyancsak hazai győzelem született Zalaegerszegen, ahol a REAC maradt 3:1-re alul, míg a Vác 2:1-re kapott ki a Fáy utcában a Vasastól. A Honvéd otthon tartotta az egy pontot 1:1-es döntetlenjével, a Kaposvárral szemben.

Az MTK Győrben nyert 3:1-re, a Diősgyőr Sopronban 2:1-re, míg az elmúlt héten Debrecen nyert Dunaújvárosban 1:0 arányban. A nyolcadik mérkőzésre két hét múlva kerül sor Pápa és Újpest csapatai között, míg a többi hét páros akkor már a visszavágót játssza.

Hétfőn játszották le a 12-ik forduló nyolcadik mérkőzését, melyet az Újpest 2:0-ra nyert meg Debrecenben. Győzelmükkel a 23 pontos lila-fehérek a harmadik helyre jöttek fel a 28 pontos MTK és a ZTE mögé. Negyedik a 22 pontos Fehérvár, ötödik a 21 pontos DVSC, míg a hatodik-nyolcadik helyen álló Tatabánya, Vasas és Győr mindössze 17 pontot gyűjtött. Folytatás holnap este következik Újpesten a Tatabánya ellen.

Szóljon hozzá!