Talma újra a Hungaroringen
Jövő szombaton a Brokernet Silver Sting BOVI Motorsport színeiben újra indul Talmácsi Gábor, aki nagy sikerrel vett részt a pilóta-team tagjaként Bódis Kálmánnal, Rácz Istvánnal és Barta Attilával a Dubaiban megrendezett 24 órás versenyen, ahol kategóriájában az előkelő 3. helyet szerezte meg! ? tudtuk meg a tegnap délutáni, Roosevelt irodaházbeli sajtótájékoztatón.
Az autó teljes fejlesztése a tervezéssel és kivitelezéssel együtt 9 évet vett igénybe, mely során két komplett versenyautó került kifejlesztésre. Az autó tervezésében a Bovi Motorsport munkatársai és a Műszaki Egyetem Gépjárművek- és Áramlástan tanszékei vettek részt, míg a gyártási folyamatot teljes egészében a Bovi Motorsport hajtotta végre. Az autó látványtervét Peredy Zoltán formatervező, iparművész készítette. A versenyautó kevlár, titán, karbon, továbbá a repülőgép-gyártásban használt kompozit anyagok felhasználásával készült.
A 111-es rajtszámú jármű az első teljesen Magyarországon tervezett és készített versenyautó! A 3600cc-s ezüstszínű gépcsodát 432 lóerős hathengeres boxermotor hajtja. 1100 kilogrammos tömege sok egy kicsit, mégis remekül gyorsul: 3,8 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 kilométer/órás sebességet. Ebben persze áramvonalas karosszériája is segíti. Magassága 112cm, hossza 425cm, szélessége 198cm. Ülése a legmagasabb versenyzőhöz szabott, így a kisebbek párnákat raknak maguk alá és mögé.
A BOVI Motorsport 1993-as megalakulása óta Magyarország technikailag legszínvonalasabb, legfejlettebb és legsikeresebb Porsche-teamjévé nőtte ki magát. Az Egyesület 1994-től rendszeresen részt vesz különböző nemzetközi megmérettetéseken. A csapat tagjai a FIA GT bajnokságon is rendszeresen rajthoz állnak. A BOVI Motorsport 2005-ben a Magyar Bajnokságban abszolút III. helyezést ért el. A csapattulajdonos és versenyző Bódis Kálmán 2005-ben háromszoros magyar bajnok (Formula-1600 géposztály, Túrakocsi 4000 géposztály, H-F Csoport Abszolút) és az év versenyzője lett Magyarországon.
S mi lesz október 10-én a Hungaroringen? A négy sportember rajthoz áll a 12 órás gyorsasági versenyen délelőtt 10-től este 10 óráig. Maximum két órát leget egyhuzamban vezetniük, utána váltani kell. Ha elmulasztják, egy percre le kell állniuk. Mivel Bódis Kálmán Barta Attilával, Talma pedig Rácz Istvánnal van egy súlycsoportban, a helycseréknél erre is oda kell figyelniük. Már 8-án, csütörtökön elfoglalják a boxokat a csapatok. Eddig 37-en neveztek, a legtöbben ? kilencen ? Porsche motorral jönnek. 9-én, pénteken lesznek a szabad- és az időmérő-edzések, s a szombati rajt előtt reggel 8-kor félórás wurm up-ra is sor kerül.
Gábor a múlt héten elmondta, hogy a Sensolite készüléket használja regenerálódása érdekében, s erről ma is beszélt. Szükséges is lesz rá, mert a négyhetes szünet után most hetente kell rajthoz állnia. E hétvégén a Portugál Nagydíjon kell rajthoz állnia a MotoGP-ben, majd a jövő szombati Hungaroringet követően október 18-án az Ausztrál Nagydíj következik.
Ahhoz, hogy autóval is versenyezhessen, a Faster Managementtől engedélyt kellett kérnie. Az együttműködési szerződést a fotósok kereszttüzében írta alá Bódis Kálmánnal, a BOVI Motorsport vezetőjével. Igaz, ők már öt éve is együtt autóztak, Bódistól mégsem kellett engedélyt kérnie ahhoz, hogy a Menedzsmenttel motorozhasson.
Brokernet Csoport
Az 1999-ben alapított cégcsoport mára Magyarország dominánsan piacvezető független pénzügyi szolgáltatója, az értékpapír-alapú befektetések, illetve a hitelközvetítés területén is. A csoport gerincét egymással konzorciós kapcsolatban álló egységek alkotják: Brokernet, Palládium és Bankbroker ? melyek önálló gazdasági szervezetek.
A három egység szinergikus kapcsolata alkotja a teljes pénzügyi szolgáltatás és menedzsment alapját. A Brokernet Csoport egy multi-brand szolgáltató, így gondosan kiválasztott partnerei között megtalálhatók a pénzügyi szektor legnagyobb és legerősebb bankjai, nyugdíjpénztárai, biztosítótársaságai és egészségpénztárai is. A Csoport 2006-ban 48,6 milliárd forint új díjforgalmat ért el.
Örömömre szolgál, hogy társaságunk egy ilyen kezdeményezés mellé állhatott. A Brokernet stratégiája, hogy szakterületén a legkiválóbb legyen, így partereinknek is azokat választjuk, akik a saját területükön kimagasló sikereket érnek el. Úgy gondolom, hogy Bódis Kálmán és Talmácsi Gábor személye, illetve versenyzői kvalitásai, és a Bovi Motorsport szakmai felkészültsége garanciát nyújt arra, hogy a Brokernet Silver Sting számos hazai és nemzetközi versenyen az élmezőnyben végezhessen ? kommentálta az autó támogatását Kútvölgyi Pál, a Brokernet Csoport egyik alapítója és társtulajdonosa.
Kikapott a Debrecen
A bajnoki döntetlen után a Bajnokok Ligájában sem volt sikeres a DVSC labdarúgócsapata. A Loki este a Népstadionban 3:0-s félidőt követően 4:0-ra kapott ki a francia Lyon csapatától. Legközelebb október 20-én Fiorentinát fogadják a Népstadionban. Következő ellenfelük 2:0-ra verte tegnap otthon Liverpoolt. Az E csoportban két forduló után a Lyon vezet 6 ponttal, másik két ellenfelünk 3-3 pontot szerzett. Sajnos a DVSC pont nélkül zárja a sort.