ZETApress

hírportál

Kéne már egy olimpia!

Szemmel látható többségA Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése ma délben úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. Az Olimpiai Védnöki Testület (OVT) határozati javaslatát 125 igen és egy nem szavazattal fogadta el a MOB Közgyűlése.

A budai Larus Rendezvényközpontban hozott határozat értelmében a MOB és az OVT olimpiai társadalmi párbeszédet indít a gazdaságos olimpia és a 2024-es olimpiai pályázat kérdésében. A határozat leszögezi, hogy a magyar olimpia terve csak egyetértéssel, és erős társadalmi, szakmai és érdekvédelmi támogatással lehet sikeres, ezért a MOB és a testület kezdeményezi, hogy haladéktalanul készüljön el a magyar olimpiai és paralimpia megvalósíthatósági tanulmányának frissítése és átdolgozása, az Agenda 2020 által biztosított könnyítések maximális kihasználásával. A tanulmány tartalmazzon költséghaszon elemzést, mutassa be, hogyan rendezhető Magyarországon olimpia vállalható költségekkel, és hogyan hozhat az egész ország számára hasznot és gazdasági bevételt.

Minderre azért kerülhetett sor, mert december 8-9-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a gazdaságosabb olimpiák érdekében fogadott el reformcsomagot. A NOB az Agenda 2020 elnevezésű programban foglaltak szerint a fenntarthatóbb, olcsóbb és megtérülő játékokat támogatja, mindemellett ösztönzi a meglévő, valamint az ideiglenes és elbontható helyszínek legteljesebb felhasználását, s lehetőséget biztosít a több városban történő, kivételes esetben országhatárokon túlnyúló rendezésre.

A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15-e kedd, a házigazdáról pedig 2017. szeptemberben ? a budapesti (?) Judo vb után egy hónappal ? Limában dönt a NOB. Eddig Boston, Róma, Párizs és Durban jelezte, hogy versenybe száll, Németországból Hamburg vagy Berlin szintén beadja pályázatát, továbbá Baku és Isztambul is érdeklődött. A közgyűlésen az egyetlen ellenszavazó Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) 1980-96. közötti elnöke volt, aki a pályázattal járó kockázatok elemzését hiányolta.

A határozat meghozatala előtt először Schmitt Pál, a NOB magyar tagja ismertette az Agenda 2020 reformprogramról meghozott döntési folyamatot és főbb részleteit. A MOB tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy Thomas Bach elnök szerint a NOB-nak magától kell megújulnia, mielőtt a változást a gyorsuló világ kényszerítené ki. Ennek keretében mintegy negyvenezer javaslat érkezett be az olimpiai mozgalom megújítására, amelyből 1002-t terjesztettek a NOB decemberi közgyűlése elé, melyet a szervezet 40 pontban foglalt össze. A nemzet sportolója arra is felhívta a figyelmet, hogy az Agenda 2020 új esélyt ad Magyarországnak az olimpia megrendezésére, hiszen a NOB elkötelezte magát az olcsóbb és gazdaságosabb olimpiák mellett. Összefoglalásként annyit mondott, hogy az olimpia tulajdonképpen 28 világbajnokság egyidejű megrendezését jelenti, a sikeres olimpia ismérvei a modern fenntartható létesítmények, a tökéletes szervezés és a rendező ország versenyzőinek látványos szereplése.

Bienerth Gusztáv, a betegsége miatt távol lévő Borkai Zsolt MOB-elnök felkérésére létrejött OVT tagja az olimpiai és paralimpiai rendezés gazdasági és pénzügyi kérdéseiről beszélt. Elmondta, hogy 2002-ben a Deutsch Tamás vezette ISM-ben egyszer már készült egy magvalósíthatósági tanulmány a budapesti olimpiáról, amely akkor 408 milliárd forintos költséget állapított meg, de a Medgyessy-kormány ősszel már nem foglakozott vele. 2006-ban és 2010-ben a baloldali kormányok idején ezt a tanulmányt feleslegesen aktualizálták. Amíg 2002-ben csak az újjáépült Papp László Budapest Sportaréna volt az egyetlen olimpiai rendezésre alkalmas helyszín, azóta több szempontból, nemcsak sportlétesítményekben, hanem az ország infrastrukturális ellátottságot tekintve is javult a helyzet. A tanulmány aktualizálását a 2014-20-as EU fejlesztési ciklussal összhangban kell elvégezni! ? Komoly versenyre kell számítani 2024-re, mert az Agenda 2020 más városoknak is kedvez! ? jelentette ki Bienert, aki szerint a pályázat csak akkor lehet sikeres, ha egy hazai és nemzetközi csapat, széles körű társadalmi konszenzus áll mögötte, s sikerül elnyerni hozzá a közép-európai régió támogatását is.

? Egy olimpiai pályázatnál az első lépés megtétele a legnehezebb, de nekünk most sikerült megtennünk ezt a lépést ? mondta Gyárfás Tamás, a védnöki testület másik tagja a szomszédos MOB székházában, ahová a közgyűlés után az újságírókat átterelték. (A büféújságírók inkább az ebédet választották: a Larus Étteremben maradtak, hogy a száznál több MOB-tag között elvegyülve hívatlanul is a büféasztalokhoz nyomuljanak.) Gyárfás kiemelte: ha az Agenda 2020-ban foglaltak ellenére például Boston nyeri el a 2024-es játékok rendezési jogát, akkor azzal a NOB saját magának mondana ellent, a reformcsomag egyik célja ugyanis éppen az, hogy lehetőséget adjanak a közepes méretű, 2-4 milliós lakossággal rendelkező városoknak. Gömöri Zsolt, a MPB elnöke azt hangsúlyozta, hogy az általa vezetett szervezet teljes mellszélességgel kiáll a budapesti, magyarországi olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségéről szóló vizsgálat mellett.

A Közgyűlés 2. napirendi pontjaként 124 igen és 2 nem szavazattal ? az egyik nem megint Nádas Pál volt! ? elfogadták a MOB 2015. évi költségvetését. Eszerint a szervezet teljes idei büdzséje 12 milliárd 35 millió forint, melyből 11,1 milliárd az állami támogatás. Az összeg túlnyomó részét a bizottság továbbutalja a szövetségeknek. A versenysport és az olimpiai felkészülés szakmai támogatására idén kétmilliárd 88 millió forint jut, míg a sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerésére kétmilliárd 687 millió. Az olimpiai sportágak szakmai és működési támogatása összesen hárommilliárd 93 milliót tesz ki, ebből a legeredményesebb úszás 470,5 milliót, míg az őt követő kajak-kenu 531,6 milliót kap.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kell nekünk az olimpia! | ZETApress

Szóljon hozzá!