ZETApress

hírportál

Lovak fogatban, fedelesben

1. Koos de RondeA holland Koos de Ronde nyerte a négyesfogathajtók főversenyét a Papp László Sportarénában zajló UNIQA lovas világkupán, így megakadályozta honfitársa, Ijsbrand Chardon triplázását. Legjobb magyarként a 46 éves Dobrovitz József harmadik, 21 éves fia a két rutinos német fogathajtó közé ékelődve az ötödik lett.

A mai vk-fordulóban a negyedikként induló, csapatban négyszeres világbajnok de Ronde volt az első, aki igazán gyors menetet produkált a maraton- és akadályhajtást ötvöző pályán, amit jól érzékeltet, hogy öt másodperces időbüntetést érő verőhibája ellenére is elsőként került 130 másodperc alá (124.83 mp). A szombati bemelegítő versenyszámban ifjabb Dobrovitz József egyedüliként mutatott be két hibátlan menetet, ezúttal viszont nem tudta megismételni ezt a teljesítményt, két verőhibájával elszállt az esélye arra, hogy apja mellé bekerüljön a legjobb hármat felvonultató összevetésbe.

Az egyéniben négyszeres, csapatban kilencszeres vb-aranyérmes Chardon viszont a leggyorsabb volt az első körben, csaknem két másodperccel megelőzte a vk-sorozatot 2013-ban megnyerő de Rondét. A tegnap legjobbnak bizonyult Dobrovitz Józsefnek szintén akadt egy verőhibája, a két hollandtól emiatt több mint öt másodperccel elmaradt, de az összevetésbe így is simán került be. A három legjobb mögött a német Georg von Stein negyedik, a szabad kártyával indult ifjabb Dobrovitz ötödik, a szintén német Christoph Sandmann hatodik, míg az ugyancsak szabad kártyás Osztertág Márk hetedik lett.

A második, kissé rövidített pályán már nem hibázott a vecsési hajtó, ezzel magasra tette a lécet holland riválisainak. Csakhogy de Ronde elképesztő tempóban cikázott az akadályok között, s ezt hibátlanul tette, így több mint tíz másodperces előnnyel vette át a vezetést. Ezáltal az elmúlt két budapesti versenyen győztes Chardonnak kockáztatnia kellett, s bár a pályát gyorsabban teljesítette, két verőhibája miatt végül a második helyre szorult. A sajtótájékoztatón mégsem kesergett, elmondta, hogy a legjobb nyert.

3. Dobrovitz JózsefA mai rajtsorrend tegnap dőlt el, Dobrovitz József nyerte a négyesfogathajtók bemelegítő versenyszámát a Papp László Sportarénában zajló Lovas Világkupa szombati napján. A 2004-ben csapatban világbajnok vecsési hajtó az első menetben még úgy is a leggyorsabb volt, hogy egy verőhibája miatt öt másodpercet hozzáadtak az idejéhez. A másodikban aztán a sportág élő legendája, Ijsbrand Chardon verhetetlen volt. Az egyéniben négyszeres világbajnok, a vk-sorozatban kétszer győztes holland hiba nélkül száguldott végig a pályán, de mivel elsőre három verőhibája is volt, így nem tudta megelőzni Dobrovitzot összesítésben.

Harmadikként a szabad kártyával induló ifjabb Dobrovitz József zárta a szombatot, aki másodjára még apjánál is gyorsabb volt egy kicsivel. Mögötte a vk-t 2013-ban megnyerő, csapatban világbajnok szintén holland Koos de Ronde negyedik, a vk-ban 2008-ban győztes német Christoph Sandmann ötödik és honfitársa, Georg von Stein hatodik lett, hetedikként pedig a szintén szabad kártyával versenyző Osztertág Márk zárt. A mai rajtsorrend a tegnapi helyezés fordítottja volt: a leggyengébb kezdte, a legjobb fejezte be az első fordulót.

A díjugratók tegnap esti vk-minősítő versenyén 37 lovas állt rajthoz, s a Domonyvölgyben bemutatott névadó szponzor UNIQA VIII. Lovas Világkupa mai zárószáma a díjugratók Grand Prix-versenye lesz. A sportesemények mellett olyan világszínvonalú előadásnak is tapsolhatott a közönség, mint amilyen a francia Jean Francois Pignoné volt. A látványos és megható szabad idomítású produkció során Pignon egyetlen kényszerítőeszköz nélkül irányította lovait. A programban felléptek csikósok, huszárok, trükklovasok és délelőttönként, amikor gyerekekkel telt meg a csarnok, még póni galoppversenyt is rendeztek.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kincsem legendája | ZETApress

Szóljon hozzá!