ZETApress

hírportál

Pólósok a villamoson

A már csak július 31-én, csütörtökig a 24-es villamos vonalán, a Közvágóhíd és Keleti pályaudvar között közlekedő szurkolói villamos sok felejthetetlen élmény helyszíne volt, utasai pedig szurkolhattak és nyereményekért játszhattak a járművön ? tudtuk meg a Deák téri délelőtti sajtótájékoztatón. Fotóink Lantai József felvételei.

Vasárnap véget ért a Vízilabda Eb, magyar sikerekkel. A női vízilabda válogatott bronzéremmel zárta szombaton az Európa-bajnokságot, míg a férfiak vasárnap ezüstérmet nyertek. A villamos július 4-én, pénteken tette meg első útját, azóta folyamatosan rótta az utakat három villamos útvonalon. Mint jeleztük, múlt héten Budán a 61-es vonalán járt. Az indulása óta összesen 330 órát volt forgalomban, ez idő alatt pedig 4550 kilométert tett meg utasokat szállítva. Az egy hónap alatt több mint másfél millió ember utazott az egyedi díszítésű szurkolói villamoson. A villamoson utazók nem csak a játékosokat ismerhették meg a kivetítőkön futó kisfilmekből, és szurkolhattak a férfi és női válogatottnak a meccsek alatt, de promóciós aktivitásokban is részt vehettek. A szurkolói villamoson 6 alkalommal vehettek részt vízilabdával kapcsolatos kvízjátékban az utasok különböző nyereményekért, sőt, apró ajándék, emlék nélkül senki nem szállt le a villamosról.

A délelőtti sajtótájékoztatón a 47-49-es villamos Deák téri végállomásának kihúzó vágányán Merész András, a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, Takács Orsolya csapatkapitány, illetve Kisteleki Dóra, Kisteleki Hanna, Bolonyai Flóra és Csabai Dóra csapattagok vettek részt. A férfi vízilabda válogatottat Gergely István kapusedző, Varga Dániel csapatkapitány, valamint a csapatból Tóth Márton, Decker Ádám és Nagy Viktor képviselte. ? Jó volt ismét azt tapasztalni, hogy milyen sportszeretőek vagyunk, mennyire kedvelik a vízilabdát az emberek. Aki felszállt a villamosra és utazott rajta, csak szép emlékekkel távozott. Reméljük, lesz még folytatása kezdeményezésünknek! ? mondta el Veréb Evelin, a szurkolói villamos ötletgazdája, a Teamforce Sportmarketing ügynökség munkatársa.

? Nagyon örülünk a bronzéremnek, amihez a magyar szurkolók rendíthetetlen támogatása is kellett. A csapat minden tagja érezte a szeretetet, ami körülvesz bennünket, és nem csak a lelátókról. Tudtuk és éreztük is, hogy az egész ország velünk küzdött és harcolt, szurkolt nekünk a lelátón, a tévé előtt ülve vagy akár útközben itt a szurkolói villamoson. A teljes csapat nevében köszönöm a szeretetet és támogatást minden vízilabda rajongótól ? beszélt érzéseiről Merész András, a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya.

? A szurkolók támogatása nekünk is nagyon sokat jelentett. Szerettük volna a világbajnoki cím mellé, hazai közönség előtt megszerezni az Európa-bajnoki aranyérmet, de ez most nem sikerült. Nagyon büszke vagyok a csapatra és minden szurkolóra, akik ebben a két hétben minket buzdítottak, üzenetekkel, jókívánságokkal, gratulációkkal halmoztak el bennünket. Köszönöm a csapat minden tagja nevében a folyamatos bizalmat és támogatást ? nyilatkozta Varga Dani, az ezüstérmes férfi vízilabda válogatott csapatkapitánya.

? Több mint 80 ezer szurkoló látogatott ki a Margitszigetre az Európa-bajnokság ideje alatt. Kimagasló érdeklődés kísérte vízilabdázóinkat, akik szép sikereket értek el a hazai rendezésű kontinens viadalon. A Magyar Vízilabda Szövetség köszöni és gratulál a női és férfi válogatottak eredményéhez, hiszen ők kellettek ahhoz, hogy igazi pólóünnep legyen nap, mint nap a Hajós Alfréd Sportuszodában ? nyilatkozta Nemesik Balázs, az MVLSZ főtitkára.

? Az Univer Zrt. büszke arra, hogy Magyarország legsikeresebb csapatsportágának támogatója. A magyar vízilabdának sikeres a múltja, az Európa-bajnokságon elért eredményeket nézve sikeres a jelene és hisszük, hogy ugyanilyen, érmekkel teli lesz a jövője is. A magyar vízilabda egy olyan Hungaricum, melyre mindenki csak büszke lehet! Gratulálok a női és férfi válogatottak eredményéhez, a Magyar Vízilabda Szövetségnek a kitűnő szervezéshez és hangulathoz, melyet szurkolóként én is átélhettem a helyszínen ? mondta Tóth-Csanádi Zita, az Univer vezérigazgató-helyettese. A vízilabda szurkolói villamos július 31-én, csütörtökig közlekedik a 24-es vonalán.

Szóljon hozzá!