ZETApress

hírportál

Borisszák a Citadellán

Citadella étteremMintegy ezer kilométerrel a kocsijukban érkeztek meg a XIV. Magyar Borok Útja Rallye résztvevői tegnap este a Citadella étterembe. Autóikat már előbb hazavitték, így a finom ételek mellé nyugodtan kortyolhattak a remek borokból.

Mint kéthete beharangoztuk, a 78 autó péntek reggel rajtolt el egyperces időközökkel a Parlament elől. Paks, Kiskőrös és Lajosmizse érintésével jutottak el Debrecenbe, ahol az első éjszakát töltötték. Az út porát az élményfürdőben moshatták le.

Szombat éjszaka a tokaji borvidék meglátogatása után Egerben pihent a mezőny, ahonnan aztán tegnap délután Gyöngyös és Tápiószentmárton érintésével érkezett vissza a Kossuth Lajos térre. Most nem egyforma kocsikkal, hanem ki-ki a sajátjával versenyzett és akadt, aki teherautóval állt rajthoz. A személykocsikhoz szabott szlalom-pályán Mártha Imre MVM-vezér bizony alapos hátrányban volt társaival szemben.

A tegnap esti vacsora után a szokásos borárverésre, éjfélkor a hagyományos tombolára került sor. Bevételükkel az Egészség Hídja Összefogás Alapítványt támogatja a REGŐ Kft. Közben az eredményt is kihirdették. A díszes serlegeket Regőci Attila és barátai adták át a győztes és helyezett párosoknak.

A sportszakmai munkát Ferjáncz Attila versenyigazgató irányításával a salgótarjáni Molnár Tamás és sportbíró kollégái végezték, a logisztikai hátteret a szintén Nógrád megyei Coral Kft. biztosította. A részletes eredménylista honlapjukon elolvasható.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Borút Dél-Dunántúlon | ZETApress

Szóljon hozzá!