Stadionavató a képernyőn
A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Puskás-Suzuki Kupa bronzmérkőzése és döntője is képernyőre kerül. Előbbit a Sport2, utóbbit pedig ? mely stadionavató is egyben ? a Sport1 és a Duna World közvetíti élőben ? tudatta az MTVA Kommunikációs Igazgatósága.
A hagyományosan húsvétkor megrendezésre kerülő Puskás-Suzuki Kupának hat csapat vág neki 2014-ben. A házigazda Puskás Akadémia mellett Puskás Ferenc korábbi csapatai: a Budapest Honvéd és a Real Madrid, az általa egykor edzőként irányított Panathinaikosz, az ausztrál Melbourne Football Institute és az újonc Dinamo Zagreb.
A Nagypéntektől Húsvéthétfőig tartó megmérettetés két mérkőzése is képernyőre kerül a zárónapon. Délelőtt a bronzéremért vívott ütközetet a Sport2 közvetíti a Puskás Akadémia pályájáról, a kommentátor Farkas Norbert lesz. Aznap este 19 órától rendezik meg a finálét, amely egyben a Pancho Aréna nyitómérkőzése is egyben. A Sport1 17:45-től a mérkőzés mellett a látványosnak ígérkező, ünnepélyes stadionavatót is teljes egészében közvetíti, a Duna World pedig 18:30-kor kapcsolódik be a közvetítésbe. A Pancho Arénába kitelepült stúdióban Faragó Richard lesz a műsorvezető, a kommentátor Petur András, a riporter pedig Takács Rita lesz.
A Puskás-Suzuki Kupa bronzmérkőzése április 21-e, Húsvéthétfő 10:45 óra Sport2 (élő) kommentátor: Farkas Norbert. A Puskás-Suzuki Kupa döntője és ünnepélyes megnyitója április 21-e, 17:45 óra Sport1 (élő) és 18:30 óra Duna World (élő) műsorvezető: Faragó Richard, kommentátor: Petur András, riporter: Takács Rita.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=sDXpVHsf5TE[/youtube]