ZETApress

hírportál

Vajdaságból is jönnek lovasok

Sárfalvi PéterIdén először a Vajdaságból is érkeznek lovasok a Nemzeti Vágtára, ahol összesen 72 lovas ül majd nyeregbe ? tudtuk meg a tegnap délutáni családias hangulatú komatálazáson a domonyvölgyi Lázár-tanyán. Az előfutamokat már megtartották, a döntők szeptember 20-22-e között lesznek a Hősök terén.

Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke, Szotyori-Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója és Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Nyrt. marketing igazgatója a Jótékonysági Sztárfutam névadó szponzora képviseletében hivatalosan is felkérte az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam indulóit. Köztük lesz Pintér Tibor és Stohl András, egyik korábbi bajnokuk, az István, a király rockopera Koppánya is.

A szervezők most is megrendezik a jótékonysági futamot, amelynek fődíja félmillió forint, amit a nyertes egy általa kiválasztott civil szervezetnek ajánl fel. A Nemzeti Vágta jótékonysági futamára készül Sárfalvi Péter. A Hír TV műsorvezetője idén először indul a lovas fesztiválon, a lovaglás viszont nem újdonság számára: öttusázóként két olimpián is részt vett. A Nemzeti Vágtán is győzni szeretne. ? Szeretnék minél jobb helyezést elérni. Az elsődleges motiváció az, hogy minél több pénzt szeretnék nyerni a Ments Életet Alapítványnak! ? mondta el a kétszeres olimpikon.

A Nemzeti Vágtának az a célja, hogy a nemzeti lovas hagyományt felelevenítse, új tartalommal gazdagítsa, és nagyszabású kulturális fesztivált hozzon létre. A beharangozott selejtezőket már megtartották, két határon túli településen is volt elővágta: Erdélyben, és idén először a Vajdaságban. ? Kollégáim már dolgoznak azon, hogy az elkövetkezendő évben a Felvidéken is egy nemzeti vágtát meg tudjunk rendezni ? fejtette ki Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Sorsolták a Vágtázókat | ZETApress

Szóljon hozzá!