ZETApress

hírportál

Két úszóarany Rómában

Hosszú KatinkaHosszú Katinka győzelmével ért véget számunkra a vizes vb Rómában. Úszónőnk 400 méteres vegyes úszásban új magyar csúccsal aranyérmet szerzett. Ez már a harmadik érme ezen a világbajnokságon, korábban 200 vegyesen és 200 pillangón is a harmadik helyen végzett.

Aranyéremből sem kellett eggyel megelégednünk, mert Gyurta Dani már pénteken megszerezte az elsőt 200 méteres mellen. Hat világbajnoki érmünkből Cseh Laci 200 méteres vegyesen ezüstöt, 400 méteres vegyesen bronzot szerzett.

Vízilabdázóink nem brillíroztak. Fiainkat a későbbi világbajnok szerbek ütötték el a továbbjutástól, s végül csak az ötödik helyet tudták megszerezni. Lányaink még rosszabbul szerepeltek, mivel csak hetedikek lettek a tegnap befejeződött római világbajnokságon.

Csak egy vendég győzött az NB I-ben

Pénteken a Győr 2:0-s Fáy utcai győzelmével kezdődött a Soproni Liga második fordulója. A Vasas volt az egyetlen csapat, amely a hétvégén odahaza kikapott, a többi hét pályán a hazaiak győztek. Az NB II-ből felkerült Ferencváros 4:1-re verte szombaton a ZTE-t. Ez volt a zöld-fehérek bemutatkozása az NB I-ben, mert elhalasztották az 1. fordulóbeli mérkőzésüket.

A Debrecen 2:0-ra verte a másik feljutott Pápát, Paks 1:0-ra Nyíregyházát, míg a Videoton zárt ajtók mögött 3:2-re diadalmaskodott a Diósgyőr felett. Vasárnapra is maradt egy zártkapus mérkőzés: Újpesten 3:1-re kapott ki a Kecskemét. A forduló két utolsó mérkőzésén az MTK 2:1-re verte a Honvédet, a Kaposvár meg 3:0-ra a Haladást.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Százéves a Honvéd | ZETApress

Szóljon hozzá!