ZETApress

hírportál

Megint ütnek a Tabánban

Idén jubileumi,15. alkalommal rendezi meg a REGŐ Kft. a Valentin-napi Páros Teniszversenyt ? tudtuk meg Regőci Attila menedzsertől ma délben a Kelenhegyi úti Búsuló Juhász Étteremben. A hagyományoknak megfelelően négy csapat mérkőzik meg a vándorserlegért jövő szombaton 8:30-tól a Dózsa György téri Tabán Tenisz Centerben.

Az újságírók csapata az elmúlt tizennégy év alatt kilencszer vihette haza az első helyezettnek járó kupát, kihívói a politikusok válogatottja, a sztár-menedzserek, illetve a művész-sportolók csapata. A tavalyi győztes az újságíró válogatott volt, akik a döntőben a művész-sportolók csapatával küzdöttek meg. A verseny fővédnöke György István főpolgármester-helyettes, a versenyigazgatói posztot idén is Markovits László, kétszeres országos bajnok visszavonult magyar hivatásos teniszező, a Vasas SC elnöke tölti be. A versenybíró Kiss András és Nagy Tamás, a rendezvény háziasszonya Vabják Dóra lesz.

A Szeressük egymást gyerekek-mottó továbbra is híven tükrözi a rendezvény baráti jellegét, hiszen ezen a napon messze elkerülik a teniszpályát az egymással szemben álló politikai nézetek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ismét egy csapatban ragad ütőt a kormány és az ellenzék is, és ez elv nemcsak a politikus válogatottnál, hanem valamennyi csapat esetében érvényes. A mérkőzéseket követő eredményhirdetés után a Ferenciek terén a Buddha-bár Valentin-napi Buddha-bállal várja a szmokingos urakat és estélyi ruhás hölgyeiket ? mondta Angelus Barbara PR- és marketingigazgató.

Idén valószínűleg a versenyen köszönthetjük többek között Dr. Pintér Sándor belügyminisztert, Dr. Stumpf István alkotmánybírót, Dr. Fazakas Szabolcs volt EU-képviselőt, Tóth Ferenc Tolna megyei kormánybiztost, Dr. Bárándy Péter ügyvédet, Kiss Elemér ex-miniszter ügyvédet, Érsek-Csanádi Lászlót, a Porsche Hungaria értékesítési igazgatóját, Strublik Sándort, a Samsung Electronics Magyarország nagyvállalati kereskedelmi igazgatóját, Üsztöke Botondot, a Hotel Karos Spa vezérigazgatóját, Nagy Józsefet, a Dornhof Nagy Und Partner Kft. tulajdonosát, Dobszai Zoltánt, a Variens Kft. tulajdonosát, Schmidt Győzőt, a Danubiana Bt. ügyvezető igazgatóját, Mozol Pétert, Unicredit Private Banking igazgatót, Sebők Vilmos labdarúgót, Rakonczai Imre zenészt, Hajas László mesterfodrászt, Szellő István televíziós műsorvezetőt és még sokan másokat. Mivel a csapatok összeállítása változhat, ezt csak a versenyt követően közöljük.

A rendezvény továbbra is karitatív jellegű, a bevételt ez alkalommal a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Labdarúgó szakágának ajánlják fel. Várkonyi Attila, alias DJ Dominique sportnagykövet elmondta, hogy enyhe-, közepes- és súlyos értelmi fogyatékos sportolók képviseletét látja el. A fiatalok korábban már sikeresen szerepeltek a Speciális Olimpia 2011-es Nyári Világjátékain. Tervezi, hogy a teniszversenyre is meghívja őket. Ha bemutatót nem is tartanak, bizonyára szívesen buzdítják majd a párosokat.

Vabják Dóra háziasszony kisorsolta a verseny menetrendjét. Először az Újságírók ? Sztármenedzserek és Művész-sportolók ? Politikusok, utánuk a Művész-sportolók ? Sztármenedzserek és Újságírók ? Politikusok, végül a Politikusok ? Sztármenedzserek és Újságírók ? Művészsportolók összecsapása következik. A mérkőzések közötti poharazás mellett pohárrakás is lesz: A március 2-i, kiskunfélegyházai Sport Poha-Rak Országos Nyílt Bajnokságra készülő versenyzők tartanak bemutatót a teniszezőknek.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Utolsókból elsők | ZETApress
  2. Sport Poha-Rak Dél-alföldön | ZETApress

Szóljon hozzá!