ZETApress

hírportál

Futás a hómezőn

Lalli sporttörténelmi diadalát láttuk ma Szentendrén. A férfiaknál az olasz Andrea Lalli, a nőknél pedig a címvédő ír Fionnuala Britton nyerte meg délután a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén rendezett 19. (hó)Mezei futó Európa-bajnokságot. A nap legjobb magyar férfija a 29. Minczér Albert lett.

A férfiakra a szeles, hideg időben közel tíz kilométer (9,88 km) leküzdése várt, s a mezőnyben ott volt a címvédő belga Arelaw Bekele és a kilencszeres bajnok ukrán Szerhij Lebid is. Lallit végül sem ők, sem a többiek nem tudták igazán megszorítani, szinte végig vezetve, fölényes diadalt aratott. Mögötte tíz másodperccel lemaradva ért célba a második helyen az U23-asoknál 2010-ben aranyérmes, az idei szabadtéri atlétikai Eb-n tízezer méteren második francia Hassan Chahdi, aki nagy csatában került az olasz Daniele Meucci elé. A csapatversenyt a spanyolok nyerték meg.

Az olasz futó sporttörténelmi tettet hajtott végre, ugyanis ő az első atléta, aki a junior és az U23-as mellett a felnőtt kategóriában is Eb-győzelmet aratott. Lalli 2006-ban nyert a juniorok, 2008-ban pedig az U23-asok között. Legjobb magyarként Minczér Albert 29. lett, míg a korábban a juniorok és az U23-asok között háromszor győztes Bene Barnabás az 51. helyen végzett. Józsa Gábor a 78., Faldum Gábor a 80., Horváth György pedig a 82. helyen ért célba.

A tegnapi sajtótájékoztató idején még hiányoltuk a grúzokat, de mára már ők is megérkeztek. Ideért Hansjörg Wirz, a nemzetközi szervezet elnöke is, így a délelőtti megnyitón már nem az alelnök, hanem ő köszönthette a hómezőn futó Eb résztvevőit. A versenyt Simicskó István államtitkár nyitotta meg, házigazdaként Cseri Miklós főigazgató, főszervezőként pedig Gyulai Miklós MASZ elnök nagyjából a tegnapi beszédét ismételte meg. A hat kategóriában ? férfi és női juniorban, U23-ban és felnőttben ? havas, síkos pályán futottak a versenyzők. A hőmérséklet fagypont alatt volt, mégis sokan rövidnadrágban, a hölgyek zöme bikiniben futott. Akadt, aki a táv közepén a futócipőjét is elhagyta, s zokniban ért célba.

A nők 8,05 km-es versenyén az ír Britton erős hajrával, két másodperccel győzött a portugál Dulce Felix, s hárommal a holland Adrienne Herzog előtt. Britton két aranyéremmel távozik Szentendréről, ugyanis a csapatversenyben is ír győzelem született. A női mezőnyben két magyar induló volt, a londoni olimpián maratont futott Erdélyi Zsófia 40., míg az országos bajnok Papp Krisztina 43 lett. A versenyt követően a házigazdák továbbadták a zászlót Belgrádnak, a jövő év december 8-i Spar Mezei futó Eb rendezőjének.

Szóljon hozzá!