ZETApress

hírportál

Jubileumi Harley-Davidson Fesztivál

Ki gondolná, hogy az egyre többeket vonzó alsóőrsi Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál idén már a tizedik születésnapját ünnepli. Méltóan, ahogy azt a korábbi években megszokhattuk ? tudtuk meg Szernai Andreától és Steiner Gábortól.

A megszokott négy nap helyett, ötnapos bulival ünnepelhetik motorosok és motor-rajongók a Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál tizedik születésnapját, hiszen a szervezők már június 10-én, szerdán várják a látogatókat Alsóőrsön, az Európa kempingben, ahol vasárnapig a már hagyománynak tekinthető programok mellett sok új, vonzó szórakozási lehetőséget is talál az, aki a kilencedik fesztivál óta várja az újbóli kapunyitást.

A Mr. Harley-Davidson, alias Dobai Attila által vezetett szervező csapat évről-évre törekszik arra, hogy a program kellően színes és látványos legyen, egy pillanatig se unatkozzon az, aki jegyet vált a fesztiválra. Az öt napot természetesen a motorok uralják, amihez hozzá tartozik a rockzene is, amiből az idén sem lesz hiány, hiszen több színpadon, kora délutántól késő éjszakáig is fellépnek a meghívott zenészek, akik közül többel már találkozhattak a fesztivált évek óta látogatók.

Június 10-én tizedszer dübörögnek a legendás motorok Alsóőrsön

A jubileumi Harley-Davidson sztárvendége Suzi Quatro lesz, aki ugyan néhány évtizeddel ezelőtt volt pályája csúcsán, de a motorosok által szerte a világon kedvelt rocker hölgy ma is jó formában van, aki ismeri, nem fog csalódni, a fiatalabbak pedig, akik esetleg még nem hallották, bizton megkedvelik. Suzi Quatro az idén pénteken (és nem szombaton!) lép fel. Természetesen magyar zenekarokból sem lesz hiány. Ott lesz a Tankcsapda, a Bikini és a Piramis Plusz, valamint a Mobilmánia és további harminc banda, akik a három színpadot folyamatosan uralni fogják.

A nagyszínpadon a zenei programok között ismét látható lesz a Harley-Davidson Fashion Show, a kemping útjain pedig a már ismert és közkedvelt, lélegzetállító motoros bemutatók mellett új elemekkel is találkozhat a közönség. Az öt nap fénypontja szintén hagyományosan a motoros felvonulás, amely évről-évre több résztvevőt számlál, így hat-hétezer motorosra idén is számíthatnak a felvonulás útvonalán megállók.

A Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál továbbra sem csupán a motorlegendáról, vagy a motorosokról szól, hiszen minden évben sokan érkeznek más motorokkal, vagy akár kétkerekű nélkül is. A szervezők idén is mindenkit várnak, akit valamikor megfogott ez a nem mindennapi fesztivál-hangulat, amelyet ? talán nem tévedünk nagyot ? Woodstock kései leszármazottjának is tekinthetünk.

Jó hír a látogatóknak, hogy a jegyárak nem változtak túlságosan, a fesztiváljegy, május 15-ig váltva 14 ezer, utána 15 ezer forint, legolcsóbban szerdán vagy vasárnap kétezer forintból, legdrágábban pedig pénteken vagy szombaton hatezerből bulizhatunk. További információk itt olvashatók. Jegyek itt is, meg a Ticketpro honlapján is rendelhetők.

A Honvéd nyerte a Magyar Kupát

Kispesten, a Magyar Kupa visszavágóján gólnélküli döntetlen született. A Honvéd ezzel megőrizte az elmúlt heti, győri odavágón szerzett 1:0-s előnyét, s immár hetedszer lett kupagyőztes.

Szóljon hozzá!